Izrael megszavazza Oroszország elítélését az ENSZ-ben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Jaír Lapid izraeli külügyminiszter közölte, hogy Izrael megszavazza Oroszország elítélését az ENSZ-ben - jelentette a katonai rádió hétfőn.Lapid a rádióban is közvetített beszédében kijelentette: várhatóan hétfőn vagy kedden tartják a szavazást az ENSZ-ben, ahol "Izrael a világ népeinek nagy többségével együtt támogatni fogja az orosz lépést elítélő határozatot".
   

"Izrael alaposan megvizsgálja az Oroszországgal szembeni szankciók jelentőségét. Létrehoztunk egy minisztériumközi csoportot, amely tanulmányozza a szankciók hatásait és következményeit az izraeli gazdaságra és politikára" - mondta a külügyminiszter az Oroszországgal szemben a világ nyugati országainak jelentős részében már bevezetett megszorító intézkedésekről.
    

A külügyi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy Jeruzsálem minden lehetséges módon kész Ukrajna megsegítésére, mert ez történelmi, az értékeken alapuló, erkölcsi kötelesség. Hétfőn és kedden három repülőgépet indítanak Izraelből Ukrajnába a vészhelyzet idején szükséges humanitárius segéllyel. Több ezer kabát, takaró, hálózsák, orvosi felszerelés, sátrak és víztisztító berendezések találhatóak a küldeményben.
    

A tíz izraeli víztisztító rendszer óránként 5000 liter vizet képes ihatóvá tenni, s ez 200 000 ember számára lehet elegendő. Emellett küldenek vízellátó rendszert is, amely 100 000 ember számára képes biztosítani a víz tárolását és elosztását. A rakomány személyes felszerelést is tartalmaz: 3 000 téli sátrat családoknak, 15 000 takarót, 3 000 hálózsákot, és 2700 meleg, jól szigetelő kabátot. Emellett Jeruzsálem 17 tonna gyógyszert és orvosi felszerelést, valamint 100 tonna humanitárius felszerelést is küld Ukrajnába.
    

"Izrael a történelem helyes oldalán volt és lesz" - szögezte le Lapíd. "Ezek a mi értékeink. Az Egyesült Államok volt és lesz is mindig a fő szövetségesünk, de amerikai partnereink is megértik, hogy van két szempont, amely megköveteli, hogy óvatosak és figyelmesek legyünk" - tette hozzá. Lapid kifejtette, hogy egyrészt a szomszédos Szíriában, a Golán-fennsík túloldalán állomásozó orosz katonai jelenlétre utal, s hogy az együttműködés a Szíriában állomásozó orosz csapatokkal lehetővé teszi az iráni terjeszkedés elleni harcot Szíriában.
    

Másrészt - mondta - arra gondolt, hogy még mindig mintegy 180 ezer potenciális izraeli bevándorló és több ezer izraeli állampolgár él Ukrajnában, s ez is  óvatosságot követel a kormánytól. "Mindent megteszünk, hogy egyetlen izraelit vagy zsidót se hagyjunk cserben. Ezért létezik a zsidó állam. Ez a kötelességünk" - emlékeztetett Lapid.
    

A külügyi tárca vezetője kijelentette, hogy Izrael történetének egyik legbonyolultabb művelete az emberek kimenekítése Ukrajnából. "Ez hatalmas szervezési munka, diplomáciai és politikai erőfeszítés. A sorrend egyértelmű: törődünk az izraeliekkel, törődünk a zsidókkal, és a szívünk Ukrajna polgáraiért is dobog"- zárta szavait.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

http://ujhazak.com