Izrael nem ismeri el az ukrajnai népszavazás eredményét

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Izrael nem ismeri el az orosz ellenőrzés alá került négy ukrajnai régióban tartott népszavazás eredményét - jelentette a Háárec című újság szerdán.Az izraeli külügyminisztérium kedd esti közleményében bejelentette, hogy Izrael elismeri Ukrajna szuverenitását és területi integritását és nem fogadja el az Ukrajna orosz megszállás alatt álló keleti körzeteiben lezajlott referendumok eredményét.
    

Az izraeli külügyminisztériumban vita folyt arról, miként reagáljon Oroszország várható döntésére a népszavazási eredmények után - közölték minisztériumi források a lappal. Kedd este az illetékesek úgy döntöttek, hogy határozott nyilatkozatot adnak ki annak ellenére, hogy Oroszország még nem jelentette be az érintett  területek annektálásának szándékát. Izrael bejelentését nem előzte meg nemzetközi vagy amerikai kérés Oroszország szándékainak elítélésére - írta a lap.
    

Emellett Jeruzsálem megkezdte húsz, súlyosan sebesült ukrán katona Izraelbe szállítását és gyógykezelését. A minisztérium jelentése szerint az első két ukrán katona megérkezett a Síba kórházba. Izrael több millió sékelt különített el az érkező sebesültek fogadására és elhelyezésükre a számukra legjobb kórházban, valamint a rájuk váró rehabilitációs programra.
   

"Ez az erőfeszítés része Izrael azon kötelezettségének, hogy folytassa átfogó humanitárius segítségnyújtását Ukrajnának" - közölte a külügyminisztérium. Jeruzsálemi kormányzati tisztviselők kedd este hangsúlyozták: Izrael lépései azt a célt szolgálják, hogy megmutassák Volodimir Zelenszkijnek, Izrael kiáll Ukrajna mellett annak ellenére, hogy az ukrán elnök bírálta Jeruzsálemet.
   

Zelenszkij többször is nyilvánosan felrótta Izraelnek, hogy vonakodik légvédelmi fegyvereket küldeni Ukrajnának. Az ukrán elnök legutóbb szeptember elején, Jaír Lapid miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésében foglalkozott ezzel a kérdéssel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com