Izrael térségbeli katonai fölényének megőrzését ígérte Mike Pompeo Jeruzsálemben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Jeruzsálemi villámlátogatásán Mike Pompeo amerikai külügyminiszter megígérte, hogy noha Washington elad fegyvereket az Egyesült Arab Emírségeknek az iráni fenyegetés miatt, ezt úgy teszi, hogy közben megmaradjon Izrael térségbeli katonai fölénye - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet hétfőn."Katonai kapcsolataink vannak az Egyesült Arab Emírségekkel, fegyvereket biztosítunk számukra, s folytatjuk a fegyverek biztosításának felülvizsgálatát az iráni fenyegetés elleni védelemhez" - mondta hétfő déli, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott találkozóján Pompeo.

    
"De ezt úgy tesszük, hogy közben teljesítsük elkötelezettségünket Izrael fölényének megőrzésében" - tette hozzá, utalva a néhány napja kiszivárgott új fegyverüzletek lehetőségére, amelyek keretében a legfejlettebb F-35-ös vadászgépekből is adnának el Abu-Dzabinak, s amelyek miatt a helyi médiában Izrael eddigi térségbeli katonai fölényének elvesztésétől tartottak.
    

Pompeo közel-keleti útjának első állomásán reményét fejezte ki, hogy más arab országok is felveszik a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, miután augusztus közepén Washington közvetítésével már áttörést értek el egy Öböl menti állammal - az Egyesült Arab Emírségekkel - ezen a téren. "Izrael állam elismerése, illetve a vele folytatott együttműködés csak növeli a közel-keleti stabilitást, miközben javítja a saját országaikban élő emberek életét is" - vélekedett az amerikai külügyminiszter.
    

Netanjahu azt mondta a találkozójukon, hogy az Egyesült Arab Emírségekkel kötött megállapodás nem foglalja magában Izrael hozzájárulását semmiféle fegyverkereskedelemhez, és ő nem tudott ilyen ügyről. Emellett hangsúlyozta bizalmát az amerikai vezetés iránt, hogy ezentúl is vigyázni fognak az izraeli hadsereg fegyverzetének minőségi előnyére.
    

Az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek közötti békemegállapodás fontos külpolitikai győzelmet jelentett az újraválasztásra törekvő Donald Trump amerikai elnök számára, továbbá tükrözi azt a Közel-Keleten zajló változást, amelyben a közös aggodalom az iráni "ősellenséggel" szemben valamelyest felülírja a palesztinoknak nyújtott hagyományos arab támogatást.
    

A megállapodásban a felek vállalták a teljes körű diplomáciai kapcsolatok létesítését, és Jeruzsálem befagyasztotta az 1967-ben elfoglalt Ciszjordánia egyes részeinek annektálását célzó terveit, ugyanis a palesztinok Ciszjordániában és a Gázai övezetben tervezik jövőbeli államukat a két népnek két államot ígérő megoldás alapján.
    

Pompeo Jeruzsálemben találkozik Beni Ganz izraeli védelmi miniszterrel, akinek a koalíciós megállapodás szerint jövő novemberben át kellene vennie a kormányfői hivatalt Netanjahutól, valamint megbeszélést folytat izraeli kollégájával, Gabi Askenázival is. Izraelből Pompeo Szudánba, az Egyesült Arab Emírségekbe és Bahreinbe utazik, valamint további állomásokat is beiktathat a Perzsa(Arab-)öböl államaiban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com