Izrael tizenhat Cobra helikopterrel segíti Jordániát az Iszlám Állammal szemben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Izrael átadott tizenhat régebbi, Cobra gyártmányú harci helikoptert Jordániának határai őrzésének a megerősítéséhez az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel szemben - jelentette pénteken a Háárec című izraeli napilap.heliJordánia Szíriával és Irakkal szomszédos határain vetik be az amerikai gyártmányú Cobrákat.
A lap úgy tudja, hogy Washington jóváhagyásával már egy éve átadták díjmentesen az előtte felújított helikoptereket, de az ügylet csak most szivárgott ki egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékes révén, mert mindeddig Jeruzsálem, Ammán és a Pentagon is hallgatott róla.

Februárban az egyik amerikai tévécsatorna arról számolt be, hogy Izrael drónokkal is segítette Jordánia hírszerzését a határ menti területeken. Izrael amerikai hadisegély részeként kapott az 1973-as jóm kipuri háborút követően két alkalommal, 1979-ben és 1985-ben mintegy hatvan Cobra katonai helikoptert, de az utóbbi években átálltak az Apache gyártmányú modernebb helikopterek, valamint a drónok használatára.

Februárban az Iszlám Állam közzétett egy videófelvételt, amelyen egy Szíriában elfogott és ketrecbe zárt jordániai pilótát élve elégettek. Az eset után II. Abdalláh király bosszút fogadott, könyörtelen harcot hirdetett és légicsapásokat mért a terrorszervezet állásaira.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com