Izrael visszaküldi állomáshelyére új-zélandi nagykövetét

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Izrael visszaküldi állomáshelyére új-zélandi nagykövetét, akit decemberben azért hívtak vissza posztjáról, mert Új-Zéland az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) támogatta az izraeli telepespolitikát elítélő határozatot - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet."Sajnálom az izraeli-új-zélandi kapcsolatokban keletkezett kárt, amelyet Új-Zéland a BT-ben a 2334-es számú határozat indítványozásával okozott"- hangsúlyozta Bill English új-zélandi miniszterelnök levelében, amelyet a jeruzsálemi külügyminisztérium közleménye szerint a diplomáciai kapcsolatok teljes helyreállítása előtt Izraelbe küldött.

A Háárec című újság úgy tudja, hogy többhetes intenzív háttéregyeztetés vezetett a féléves diplomáciai válság megoldásához, amelyet Gerry Brownlee új-zélandi külügyminiszter Benjámin Netanjahu miniszterelnökhöz korábban eljuttatott levele gyorsított fel, hiszen ebben új lap nyitását kezdeményezte a két ország kapcsolatában.


Néhány napja Netanjahu telefonbeszélgetést folytatott Bill English-sel, ezt követően érkezett az új-zélandi kormányfő sajnálatát kifejező levele. Ezek után döntöttek Izraelben arról, hogy Jichák Gerber nagykövet térjen vissza wellingtoni állomáshelyére. A Háárecnek neve mellőzését kérve nyilatkozó külügyminisztériumi tisztviselő szerint a decemberi BT-határozat után három hónapig szinte teljesen befagyasztották a két ország diplomáciai kapcsolatait: Izrael visszahívta nagykövetét, Új-Zéland pedig Törökországba rendelte az övét, aki addig mind a két országban képviselte hazáját.


Három hónap után Wellington kezdeményezte a viszony rendezését, de eleinte sikertelenül. Az áttörést az ENSZ-határozatot erőteljesen támogató, addigi új-zélandi külügyminiszter, Murray McCully távozása hozta meg. Utódja, Gerry Brownlee hivatalba lépésének első napján gratuláló levelet írt Benjámin Netanjahunak Izrael függetlenségi napjának tiszteletére, és ebben a kapcsolatok újjáépítését is sürgette.


Jeruzsálemnek két kulcskövetelése volt: a bocsánatkérő levél a 2334-es számú határozat támogatásáért, és Wellington Izraelt elítélő hozzáállásának megváltoztatása az ENSZ-szavazásokon. Izrael azok után jelentette be a válság végét és küldte vissza nagykövetét, hogy hosszas levélváltással sikerült megállapodnia a sajnálkozás megszövegezésben, valamint az új-zélandiak - noha nem tettek kifejezett ígéretet a világszervezettel kapcsolatban, de - az utóbbi hónapokban egyszer sem szavaztak Izrael ellenében.


Az ENSZ BT-ben Új-Zéland, Malajzia, Venezuela és Szenegál kezdeményezte az amerikai vétó elmaradása miatt elfogadott, 2334-es számú, Izrael telepespolitikáját elítélő határozatot. Malajziával és Venezuelával Izraelnek nincs diplomáciai kapcsolata, és az új-zélandi mellett decemberben szenegáli nagykövetét is visszahívta. Június elején mindazonáltal Jeruzsálem Szenegállal is rendezte kapcsolatát, miután Netanjahu egy afrikai csúcsértekezleten megbeszéléseket folytatott a szenegáli elnökkel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com