Izraelben a palesztinok és az izraeli arabok családegyesítését akadályozó állampolgársági törvényt szavaztak meg

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Izraelben jobboldali ellenzéki képviselők szavazatainak segítségével megszavazták a palesztinok és az izraeli arabok családegyesítését akadályozó állampolgársági törvényt - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.Az indítványt, amely akadályozza a palesztinok izraeli letelepedését a palesztinok, és az izraeli lakosság mintegy ötödét kitevő arab nemzetiségű izraeliek között megkötött házasságoknál, 15 ellenében 45 szavazattal fogadta el második és harmadik olvasatban a kneszet, azaz a parlament.
    

A törvénytervezet nyolc hónappal ezelőtt megbukott, mert a   kormánykoalíción belül sem támogatta minden párt, és az ellenzék sem sorakozott fel mellette. Az utóbbi évtizedekben ezt a kérdést a 2003-ban jóváhagyott, és a tavalyig évente újra és újra meghosszabbított ideiglenes rendelet szabályozta. A törvényjavaslat súlyos vitákat váltott ki a törékeny, mindössze egyetlen képviselői többséggel rendelkező jobboldali, centrista, baloldali és arab pártból álló koalíción belül, és elfogadását ellenezte a baloldali liberális Merec, és a muzulmán hagyományőrző Raám párt is.
    

A csütörtök éjjeli szavazáson a törvényjavaslatot az ellenzéki padsorokban ülő jobboldali pártok honatyái szavazatainak segítségével fogadták el: 45:15-ös többséggel, miközben a koalíciós pártok tartózkodtak a voksolástól. A törvény szövegében megfogalmazott cél, hogy "korlátozza az ellenséges országok vagy a térség állampolgárainak vagy lakosainak izraeli állampolgárságát és tartózkodását, valamint a tartózkodási engedélyek kivételes kiadását annak biztosítására, hogy  Izrael zsidó és demokratikus állam legyen, s képes legyen megvédenie az ország létfontosságú nemzetbiztonsági érdekeit".
    

A törvény szerint felminősítik a státuszát azoknak a palesztin házastársaknak, akik legalább tíz éve legálisan Izraelben tartózkodnak, és legalább 50 évesek. A belügyminiszter köteles lesz visszavonni az izraeli tartózkodási engedélyt, ha bebizonyosodik, hogy az engedély birtokában valaki Izrael ellen tevékenykedik, terrorcselekményt, kémkedést vagy hazaárulást követ el.
   

Az új jogszabály alapján az ideiglenes tartózkodási engedélyt nem egy, hanem két évre adják majd ki, és a humanitárius okokból kiadott engedélyek maximális éves kvótája megegyezik a 2018-ban jóváhagyott kérelmek számával. Az először 2003-ban, a második intifáda, vagyis palesztin felkelés idején életbe léptetett rendelkezés egyes kivételes esetektől eltekintve megtagadja a Ciszjordániában és a Gázai övezetben élő palesztinokkal, vagy bizonyos ellenséges országok lakosaival házasodó izraeli állampolgároktól az állampolgársági törvény 7. szakasza alapján általánosan minden izraelinek járó jogot, házastársuk legális belépését Izraelbe, és csorbítja lehetőségüket arra, hogy Izraelben éljenek családként.
    

A kneszet jobboldali pártjai ezt a törvényt különösen fontosnak tartják, mert azt állítják, hogy az izraeli arabok, valamint a ciszjordániai és gázai palesztinok közötti családegyesítés veszélyezteti Izrael biztonságát. Ezt azzal igazolják, hogy több tucat terrortámadást követtek el olyan palesztinok vagy leszármazottjaik, akik családegyesítés révén érkeztek Izraelbe az 1967-ben elfoglalt területekről, vagyis Ciszjordániából és a Gázai övezetből.
    

A törvény megszavazásától tartózkodó pártok szerint viszont a nemzetiség alapján történő megkülönböztetés sérti az ország valamennyi polgárának törvény előtti egyenlőséget garantáló jogegyenlőség elvét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com