Izraelben első olvasatban megszavazták a parlament feloszlatását

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Első olvasatban megszavazták az izraeli parlament, a kneszet feloszlatását - jelentette a Kan közszolgálati rádió szerdán.A 120 tagú törvényhozásból 110-en támogatták az indítványt, és senki sem szavazott ellene. Ha a képviselők mind a három olvasatban elfogadják a törvényhozás feloszlatásának javaslatát, akkor kevesebb mint három és fél éven belül ötödször is parlamenti választásokat írnak ki Izraelben.
    

A koalíció azt próbálja elérni, hogy a parlament már jövő héten megszavazza második és harmadik olvasatban is a feloszlatásáról született törvényt, s a koalíciós megállapodás alapján Jaír Lapid jelenlegi külügyminiszter vegye át az átmeneti kormány irányítását. Nir Orbach, a Jobbra (Jamina) párt koalícióból távozott "lázadó" tagja, a kneszet ügyeit összehangoló bizottság elnöke, a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek az értesülése szerint azt mondta zárt körökben, hogy néhány napig "pihenteti" majd a törvényjavaslatot a következő szavazás előtt, hogy időt hagyjon a jelenlegi kneszetben egy új kormány megalakítására Benjámin Netanjahu, az ellenzéki jobboldali Likud párt vezetésével.
    

Emiatt a koalíció megpróbálja Orbach megkerülésével a koalíciót támogató munkapárti politikus vezetése alatt álló Alkotmányozási, Jogi és Igazságügyi Bizottság hatáskörébe utalni a kneszet feloszlatásának folytatását a minél gyorsabb lebonyolítás érdekében. Ugyanez a jogalkotó bizottság szerdai ülésének napirendjére vette a "vádlott-törvényt", mely szerint köztörvényes vádlott nem alakíthat kormányt Izraelben. Ez a törvény megakadályozná Benjámin Netanjahu kormányalakítását a következő választások után. Izraelben jelenleg vádlott nem lehet miniszter, illetve ha vádat nyújtanak be ellene, akkor le kell mondania tárcájáról. A bizottság azt szeretné, ha előkészítő olvasatban már szerdán szavazna a kneszet ebben a kérdésben.
    

Lapid várhatóan jövő héten veszi át a miniszterelnöki hivatal irányítását a vele évek óta együtt dolgozó munkatársaival, és arra törekszik, hogy azonnal áttegye székhelyét a jeruzsálemi miniszterelnöki rezidenciába is a Balfour utcában, ahová Bennett az ott folytatott felújítási munkák és gyermekeinek otthonukhoz közeli, Raananán lévő iskolái miatt nem költözött be.
    

A Balfour utca elfoglalása a Sin Bét belbiztonsági szolgálat engedélyétől függ, ugyanis ők csak az épület biztonsági berendezéseinek elkészülte után adnak zöld utat a jövendő miniszterelnöknek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com