Izraelben vádiratot nyújtott be az ügyészség a tengeralattjárók beszerzésének ügyében

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Vádiratot nyújtott be az izraeli ügyészség a tengeralattjárók megvásárlásához kötődő korrupciós ügyben, de lezárták a Benjámin Netanjahu miniszterelnök unokatestvére és a haditengerészet volt parancsnoka elleni aktákat - jelentette a katonai rádió hétfőn.Négy évvel a 3000-es akta néven is emlegetett korrupciós ügy nyomozásának kezdete után az izraeli ügyészség hét ember ellen vádiratot terjesztett be. Két korábbi gyanúsítottat, Dávid Simrónt, Benjámin Netanjahu miniszterelnök unokatestvérét, ügyvédjét és bizalmasát, valamint Eliezer Marom nyugalmazott tábornokot, a haditengerészet volt parancsnokát viszont arról értesítették, hogy lezárták az ellenük megnyitott aktákat, noha a rendőrség korábban úgy vélte, hogy az ő ügyükben is elég bizonyítékot gyűjtöttek a vádemeléshez.


    
Az ügyészi döntések után bíróságra kerül az ügy legfőbb gyanúsítottja, Miki Ganor, aki korábban vádalkut között a rendőrséggel, és mindent bevallott büntetésének mérséklése fejében a korrupciós ügyletről, de később mindent visszavont. Szintén bírák elé kell állnia Avriel Bar Joszefnek, a nemzetbiztonsági tanács volt elnökhelyettesének, Dávid Sarannak, aki Netanjahu miniszterelnöki irodáját vezette, Eliezer "Modi" Zandberg volt tudományügyi miniszternek, Sáj Bros üzletembernek, aki nyugalmazott tábornok is, Rami Tajebnek, Juvál Steinic energiaügyi miniszter volt politikai tanácsadójának, valamint Jichák Liber kommunikációs tanácsadónak.
    

A vádiratok szerint a vádlottak kenőpénzek fejében Miki Ganort tették meg a német ThyssenKrupp hajóépítő vállalat izraeli képviselőjévé csekélyebb díjazásért dolgozó elődje helyett, majd busás jutalékokat zsebeltek be a milliárdos üzletekből. A vádak szerint Ganor az újabb és újabb, nagy értékű haditengerészeti beszerzések érdekében Avriel Bar Joszeffel, a nemzetbiztonsági tanács volt elnökhelyettesével közösen katonai és politikai döntéshozókat vesztegetett meg, hogy a hadsereg tiltakozása ellenére újabb három tengeralattjárót, valamint a tengeri földgázmezők védelmében négy hadihajót vásároljanak meg az általuk képviselt cégtől.
    

Az izraeli miniszterelnök esetleges szerepére vall Móse Jaalon volt védelmi miniszter állítása, aki szerint a kormányfő maga is részt vett a földgázmezők védelmét szolgáló hadihajók beszerzésére kiírt katonai közbeszerzési pályázat lefújásában, amelynek célja a német ThyssenKrupp hajógyár ajánlatának elfogadtatása volt más konkurens cégek kizárásával. Ezt a vádat Netanjahu visszautasítja, és azt állítja, nem tudott róla, hogy rokona, Simrón érintett volt a katonai beszerzésekben.
    

A 3000-es számmal jelölt ügyben a rendőrség nem vádolta meg az izraeli miniszterelnököt, és még tanúként sem hallgatták ki, noha ez az egyik fő követelése az évek óta minden szombat este megtartott korrupcióellenes tüntetéseknek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com