Izraeli államfő: katasztrófával fenyeget a kormány igazságügyi törvénycsomagja

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Jichák Hercog izraeli államelnök csütörtök esti televíziós beszédében felszólította a kormánykoalíciót, hogy hagyjon fel a jogrendet átalakító, szerinte katasztrófához vezető törvénycsomagjával és kezdjen konszenzusos tárgyalásokat az ellenzékkel.Az államfő szerint a jelenleg tervezett törvénycsomag aláássa a demokráciát. Felszólított a javaslat azonnali elvetésére és az igazságszolgáltatás rendszerének konszenzusos, a kormánypártok és az ellenzék közötti megállapodásokon alapuló átalakítására. A nemzethez intézett beszédében Hercog kijelentette, hogy a koalíciónak az igazságszolgáltatás gyengítésére irányuló törekvése miatt kialakult nemzeti válság "katasztrófához" vezet.
    

"Az alkotmánybizottságban jelenleg tárgyalt jogszabálycsomagnak gyorsan el kell tűnnie" - mondta Hercog tőle szokatlanul kemény hangon a minden izraeli tévécsatornán közvetített beszédében. "Helytelen, elnyomó, aláássa demokratikus alapjainkat. Ezért azonnal fel kell váltani egy másik, konszenzussal kidolgozott tervezettel" - hangsúlyozta.


"Az ország, a koalíció és a kormány vezetőinek azt mondom: azon a ponton vagyunk, ahonnan nincs visszatérés. Ez a fennmaradásunk vagy megszűnésünk pillanata. A megegyezésen alapuló alkotmányozó pillanatot választjuk,  amely éveken és nemzedékeken át növekedni és építeni fog bennünket vagy pedig alkotmányos, biztonsági, társadalmi és gazdasági szakadékba süllyedünk" - tette hozzá.
    

"A legfőbb érték a demokráciánk, a  független, erős bírói kar, az emberi jogok megőrzése férfiak és nők számára, a kisebbségek hangsúlyozásával, legfőbb érték a különleges, gazdag izraeli mozaik fennmaradása, az igazságszolgáltatás sokszínűsége, hogy otthona legyen az ország minden állampolgárának, s legfőbb érték a hatalmi ágak közötti egészséges, stabil és tiszta kapcsolat" - emelte ki Hercog.     Hercog először foglalt állást nyíltan egy politikai tömb ellen, s az izraeli parlament, a kneszet ellenzéki pártjaihoz hasonlóan ellenezte a kormány törvényjavaslatait.
    

Az államfő bejelentette, hogy a két szemben álló politikai oldal képviselőivel folytatott megbeszélésein sikerült kialakítania egyezséghez közelítő álláspontokat a  vitatott kérdések többségében. Ezeket a törvényi kereteket kell a kneszet alkotmányjogi, jogi és igazságügyi bizottsága elé terjeszteni, miután elvetik a kormány jelenlegi javaslatait.
    

Benjámin Netanjahu miniszterelnök római tartózkodásán üdvözölte a beszédet, a közös pontok megtalálására irányuló "minden kezdeményezést", beleértve Hercog javaslatait is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com