Izraeli szóvivő: több ezer palesztin civil távozott a dzseníni menekülttáborból

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Hétfő éjszaka több ezer palesztin civil elhagyta a Ciszjordánia északi részén, Dzsenínben lévő menekülttábort, ahol napközben terrorellenes akciót indított az izraeli hadsereg - jelentette a helyi közszolgálati rádió reggel, izraeli illetékeseket és palesztin beszámolókat idézve.Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője arról számolt be, hogy háromezren hagyták el a menekülttábort, de nincs kijárási tilalom. A katonákkal körülvett táborba - ahol a jelentések szerint több száz palesztin fegyveres tartózkodik - izraeli állampolgárok belépését nem engedélyezik.
    

Kamal Abu ar-Roub, Dzsenín kormányzójának helyettese azt közölte, hogy intézkednek a menekülttáborból távozók elhelyezéséről, közeli iskolákban és más menhelyeken biztosítanak számukra szállást. Abu ar-Roub szerint mintegy tizennyolcezer palesztin tartózkodik a táborban. Izraeli beszámolók szerint az izraeli kommandósok hétfő éjjel is folytatták a palesztin fegyveresek és fegyvereik felkutatását és a letartóztatásokat.
    

Az izraeli katonai lépések nyomán Rámalláh önkormányzata szolidaritási sztrájkot hirdetett, melyhez csatlakoztak a főként palesztin lakosságú Ciszjordánia számos városában. Az alapszolgáltatások kivételével szüneteltetik a munkát, s bezárták a közcélú létesítményeket, a parkokat, a játszótereket. Nábluszban palesztinok éjjel behatoltak a zsidó hagyomány szerint a bibliai József sírját rejtő épületbe, és megrongálták.
    

Az izraeli hadsereg hétfő hajnalban indított nagyszabású, húsz éve nem látott mértékű hadműveletet több mint ezer katona részvételével és légi fegyverek, köztük drónok támogatásával a dzseníni menekülttábor palesztin fegyvereseinek és fegyvereinek kézre kerítésére. A hadsereg közleménye szerint a csapatok fegyverraktárakat, robbanóanyagot gyártó műhelyeket és a "terrorista infrastruktúra" további részeit keresték, összecsaptak fegyveres palesztinokkal, és légicsapásokat hajtottak végre különböző célpontok ellen a táborban. A harcokban kilenc palesztin vesztette életét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com