Izraeli választások – Netanjahu: nem lesz egységkormány a Munkapárttal

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:Benjámin Netanjahu miniszterelnök az izraeli parlamenti választásokon leadott szavazata után megerősítette a jelenlévő újságíróknak, hogy semmiképpen sem kíván egységkormányra lépni a szociáldemokrata Munkapárttal - közölte az izraeli tízes tévécsatorna.netNetanjahu kijelentette, hogy győzelme esetén a pártok közül először a telepeseket tömörítő jobboldali Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párt vezetőjének, Naftali Bennetnek telefonál, majd felhívja Barack Obama amerikai elnököt is.
Akárcsak Netanjahu, feleségével együtt ment voksolni Netanjahu kihívója is, az ellenzéki szociáldemokrata Munkapárt és a Cionista Tábor nevű választási szövetség élén álló Jichák Hercog.

Hercog, miután leadta szavazatát, azt mondta: „ez a választás a változásról és a reményről vagy a kétségbeesésről és a csalódottságról szól. Aki változást és reményt akar, jobb jövőt Izraelnek, az szavazzon a vezetésem alatti Cionista Táborra.”

„A Rabin téren megjelent tömeg hétfő este bemutatta, hogy miért harcolunk. Ez a cionizmus és a szélsőségesség küzdelme” - mondta Cipi Livni, a balközép politikai tömörülés másik vezetője a szavazófülkét elhagyva a telepesek képviselői által szervezett két nappal korábbi jobboldali tömegtüntetésre utalva.

A centrista Jes Atíd (Van Jövő) pártot vezető Jaír Lapid is leadta szavazatát Tel-Avivban. „Azért vagyunk itt, hogy Izraelért harcoljunk” - hangoztatta. Lapid már egy esetleges új, Jichák Hercog vezette koalíció összetételét is bírálta, kijelentve, hogy ellenzi egy az ultraortodoxokat is magában foglaló kormány megalakulását, amely jelentős összegekkel támogatná a vallásosokat.

A választás első óráiban szavazott Reuven Rivlin államelnök is, aki ebből az alkalomból ismételten felszólította a szavazati joggal rendelkezőket, hogy éljenek alkotmányos jogukkal és válasszanak a huszonöt induló párt közül.

Az izraeli katonai rádió úgy tudja, hogy 624 ezer izraeli tartózkodik külföldön a választások napján. Közülük a hivatalos kiküldetésben lévők és a külképviseletek dolgozói már leadták voksaikat, körükben 71 százalékos volt a részvételi arány.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com