Izraeliek vs. Arabok

Hét fiatalkorút tartóztatott le a rendőrség Izraelben lincselés miatt. Ezt a kínzási formát különben Izrael miniszterelnöke Benjamin Netanjahu, és több izraeli politikus is elítéli.  A hét letartóztatott fiatal közül az egyikőjük még csak 13éves, és van közöttük egy lány is.

Ez a bűncselekmény azért zaklatja fel ennyire az izraelieket, sőt a közvéleményt, mert felháborítónak minősül, hogy arabellenes kifejezésekkel ötven izraeli egyszerre támadjon négy ártatlan arabra, akik ráadásul egyáltalán nem is provokálták az esetet. Nem beszélve arról, hogy több százan nézték végig a történteket, de senkinek nem jutott volna eszébe közbeszólni vagy segíteni.

A támadás egyik áldozata a mentők kiérkezésekor már a földön feküdt, és nem lélegzett. Úgy élesztették újra az áldozatot és napokig lélegeztető gépre volt kötve.

A tettesek közül mindegyik mást vall. Az egyikőjük azt mondja, hogy az áldozat a támadást megelőzően az édesanyját gyalázta, a másik már azt mondja, hogy felőle akár meg is halhat az áldozat, hiszen arab.

Az egyik szemtanú a egy közösségi portálon megosztotta a támadásból szerzett „élményeit”. Elmondása  szerint az esetet egyik fél sem provokálta, egyik pillanatról a másikról megtörtént. Izraelben gyűlöletbűnként kezelik a támadást.

Döntés egyelőre nem született, jelenleg még az izraeli fiatalok körében népszerű szélsőséges nézeteket ellenőrzik.

 


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com