Január elsején Málta veszi át az Európai Unió soros elnökségét

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Január elsejétől hat hónapon át Málta tölti be az Európai Unió soros elnökségét, az apró szigetország Szlovákiától veszi át, majd júliusban Észtországnak adja tovább a tisztséget. Az unióhoz 2004-ben csatlakozott Málta először fogja ellátni a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztet. Málta már véglegesítette az elnökség programját és annak prioritásait: az ország elsősorban a migráció, a biztonság, az egységes piac, a társadalmi integráció, a szomszédságpolitika és a tengerekre vonatkozó politika kérdésére kíván összpontosítani.

Vallettai tájékoztatás szerint a legnagyobb hangsúlyt a migrációs válság kezelésére fogják helyezni. Céljuk egy közös uniós menekültügyi ügynökség létrehozása, a dublini rendszer reformja, illetve az, hogy az EU olyan újabb megállapodásokat kössön a főbb afrikai migrációs származási és tranzitországokkal, amelyek lehetővé teszik a bevándorlóáradat hatékonyabb kezelését.

Dolgozni kívánnak egyebek mellett az uniós külső határok megerősítésén, a tagállamok közti biztonsági együttműködés fokozásán, egy új utas-nyilvántartási rendszer felállításán, valamint az egységes belső piac elmélyítésén, a roamingdíjak felszámolásán és a kis- és középvállalkozások támogatásán is. Louis Grech máltai miniszterelnök-helyettes nemrégiben közölte, országa elnöksége a várakozások szerint elősegíti majd az Európai Unió iránti bizalom javulását.

Az elnökségi félév nyitóeseményére a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság tagjai január 11-én Vallettába látogatnak, ahol a máltai prioritásokról fognak egyeztetni. A rotációs elnökség a Lisszaboni Szerződés életbe lépése óta valamelyest veszített korábbi jelentőségéből, főként amiatt, hogy a külügyi tanács üléseit már nem az elnöklő ország külügyminisztere, hanem az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője vezeti. A többi szakminiszteri tanácskozáson azonban továbbra is az érintett ország feladata a napirend kialakítása, az álláspontok közelítése és a kompromisszumok elérése.

Málta után Észtország fog következni, mivel az Egyesült Királyság lemondott a 2017 második félévében esedékes soros uniós elnökségéről, miután júniusban a kilépés támogatói kerültek többségbe a szigetország uniós tagságáról kiírt népszavazáson. Magyarország 2011 első felében látta el először az EU elnökségét, és 2024-ben fog ismét sorra kerülni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com