Járványügyi biztos: nem lehet megmondani, mikor mehetnek ki az olaszok ismét az utcára

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Felesleges találgatni az új koronavírus-járvány miatti olaszországi kijárási korlátozások feloldásának dátumát - vélekedett Domenico Arcuri, a római kormány rendkívüli járványügyi biztosa keddi sajtótájékoztatóján, egyúttal "ábrándnak" nevezte, hogy a közeljövőben enyhíthetnék a veszélyhelyzetben bevezetett óvintézkedések szigorát.Domenico Arcuri alaptalannak tartotta az utóbbi napokban elterjedt optimizmust a fertőzés alakulásával kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy a következő hetekben hosszú átmeneti időszak vár Olaszországra, amely alatt a hatóságok nem tervezik a kijárási korlátozások enyhítését.

    
A polgári védelmi hatóság mindennapos adatai majdnem két hete a járványgörbe nagyon lassú, de fokozatos lefele ívelését mutatják. Csökkent a kórházban, valamint intenzív osztályon kezeltek aránya, a gyógyultaké pedig emelkedett. Ezzel egy időben az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma hétfőn is megközelítette a kétezret, a halottaké pedig naponta még mindig több mint hatszázzal emelkedik. A kormánybiztos úgy összegezte a helyzetet, hogy a kórházak "maguk mögött hagyták a nehezét", de ettől még az egészségügyi vészhelyzet nem múlt el.
   

Domenico Arcuri többször megismételte, hogy a február 20. óta Olaszországban elhunyt több mint 16 ezer beteg "intő jelnek" számít. "Rájuk gondoljatok, amikor túl korán ki akartok ismét menni az utcára" - mondta. Kijelentette, a számok nem azt mutatják, hogy Olaszország a gyógyulás küszöbén áll. "Helytelen azt gondolni, hogy pár lépés választ el a járvány befejeződésétől. Sajnos nem tudunk pontosan meghatározható időpontot mondani arra, mikor térhetünk ismét vissza megszokott mindennapi életünkhöz" - mondta Domenico Arcuri.
    

Hozzátette, hogy 94 olasz orvos és 26 ápoló halt meg a fertőzésben, további több mint 10 ezer egészségügyi dolgozó betegedett meg. Domenico Arcuri bejelentette, hogy megkezdődött a szájmaszkok olaszországi gyártása, napi 200 ezer darabbal, amelyekből elsőként az egészségügyi dolgozók részesülnek. "Nem szabad dátumokat adni az ország újranyitásáról, az újraindulás majd akkor kezdődhet el, amikor a kockázat elfogadható lesz, máskülönben a fertőzés újbóli erősödése majdnem biztosra vehető" - hangoztatta Andrea Crisanti, a padovai egyetem virológusa az Ansa hírügynökségnek.


A római kormány korábban április 13-ig hosszabbította meg a kijárási korlátozást. Ezt követően az úgynevezett "második fázis" léphet életbe a termelés részleges újraindításával, az egészségügyi hatóságok azonban óvatosságra intenek és április közepe helyett májust javasolják kizárólag egyes gyárak, vállalatok és szolgáltatások részleges újranyitásával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com