Jelentősen lassult a fertőzöttek számának növekedése Csehországban

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Csehországban húsvétkor jelentősen lelassult az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján kedden megjelent kimutatásból.A fertőzöttek száma kedd reggel 6059-re nőtt, ami 68-al több, mint hétfő reggel. A hétfői növekedés a legalacsonyabb március 17. óta. A vasárnapi növekmény, 89, szintén jóval alacsonyabb az utóbbi hetek napi átlagánál. A hétvégi növekedés azonban korábban is általában valamivel alacsonyabb volt, mint a hétköznapi, ami részben a tesztek alacsonyabb számával is magyarázható. Míg a hétköznapokon 5-8 ezer tesztet is végeznek, addig a hétvégeken mindig kevesebbet. A húsvéti tesztek száma vasárnap és hétfőn valamivel háromezer felett mozgott.

    
Csehországban az első fertőzést március elsején mutatták ki. Eddig 131 542 tesztet végeztek el. A Covid-19 betegség áldozatainak száma kedd reggel 147, míg a kigyógyultaké 527 volt - olvasható a minisztérium honlapján. Hétfőn az áldozatok száma kilenccel, a kigyógyultaké 63-mal emelkedett. A cseh kormány korábban bejelentette, hogy ha húsvétkor is pozitívan alakulnak a dolgok, akkor keddi ülésén dönthet a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések enyhítéséről. Karel Havlícek, miniszterelnök-helyettes, ipari és kereskedelmi miniszter vasárnap a közszolgálati televízióban azt nyilatkozta, hogy az enyhítésekre fokozatosan, várhatóan három hullámban kerül sor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com