Joachim Gauck: összenőtt, ami összetartozik

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: Az utóbbi 25 évben beteljesült Willy Brandt néhai kancellár jóslata, miszerint összenő, ami összetartozik, de a menekültválság miatt most össze kell nőnie olyan dolgoknak is, amelyek eddig nem tartoztak össze - mondta Joachim Gauck német államfő szombaton Frankfurtban a német egység helyreállításának évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.Joachim GauckA szövetségi elnök ünnepi beszédében kiemelte, hogy a keletnémetek 1989-es békés forradalma nagy ajándék volt a nyugatnémeteknek, hiszen a német történelemben először sikerült tartós győzelemre vinni a szabadság megszerzéséért vívott küzdelmet.

A nyugatnémetek is nagy ajándékot adtak a keletnémeteknek, jelesül az alaptörvényt, működő demokráciát, független igazságszolgáltatást és a társadalmi igazságosság elve alapján szervezett szociális rendszert. Az alávetettek nem váltak egy csapásra polgárrá, és a keletnémeteknek éppen az volt az újraegyesítés legnagyobb kihívása, hogy egyik napról a másikra el kellett kezdeniük azt tenni, ami évtizedekig tilos volt: önállóan gondolkodni és cselekedni, és nemcsak "álmodni" a szabadságról, hanem élni vele - hangsúlyozta Joachim Gauck.

Minden nehézség ellenére sok millió ember sikerrel birkózott meg a kihívással, és megértették, hogy a szabadság nemcsak új lehetőségeket jelent, hanem felelősséget is.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az egységfolyamat sikere nagyban annak tulajdonítható, hogy az összetartozás érzése, a közös értékek, a nyelv, a történelem, a rokoni és baráti kapcsolatok összekötötték a két országrészt.

Most viszont a háborúk, elnyomó rendszerek és összeroskadó államok miatt Európába, és különösen Németországba érkező menekültek révén ismét feladat a "belső egység" megteremtése - mondta Joachim Gauck ünnepi beszédében, amelynek igen jelentős része a menekültválságról szólt.

Az államfő egyebek között hangsúlyozta: "nem öntelten, de azért öntudatosan" az "újonnan érkezettek" tudomására kell hozni, hogy milyen alapértékekre épül a társadalmi rend Németországban. A németekre 1990 után ismét olyan feladat vár, amelynek elvégzése több nemzedéknek ad munkát. "Időre van szükség, hogy az újonnan érkezettek hozzászokjanak egy társadalmi rendhez, amely miatt nem ritkán konfliktusba kerülnek hagyományos normáikkal.

Ahhoz is idő kell, hogy a régi és az új polgárok vállalják a felelősséget egy államért, amelyet közösen a sajátjuknak éreznek" - hangsúlyozta Joachim Gauck. Egy "nyitott társadalomban" nem az "etnikai homogenitás" a döntő, hanem a közös értékrend, és "nem az számít, hogy ki honnan származik, hanem hogy merre tart és milyen politikai rendszert vall a magáénak" - tett hozzá a német államfő.

A menekültválság európai uniós vetületeiről szólva kiemelte: már érlelődik az a felismerés, hogy csak közös, európai megoldás lehetséges, és nem csillapodik a menekülthullám, ha az EU nem növeli a menekültek támogatását a válságövezetekben, és nem tesz többet a válság okainak megszüntetéséért.

Ez a felismerés azonban nem szünteti meg automatikusan a nézetkülönbségeket, amelyek az eltérő történelmi tapasztalatokból fakadnak - állapította meg a német államfő, rámutatva, hogy ezek a különbségek Németországon belül is megmutatkoznak, és azon alapulnak, hogy míg az egykori Nyugat-Németországban több évtized alatt az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy hazájuk bevándorlók célországa, az egykori NDK területén egészen 1990-ig sokan szinte egyáltalán nem kerültek kapcsolatba bevándorlókkal.

Joachim Gauck egy korábbi, szeptember 27-én elmondott beszédének elemeit felidézve hangsúlyozta, hogy a németek ugyan segíteni akarnak, de lehetőségeik és hazájuk befogadóképessége korlátozott, és "nem fogjuk tudni fenntartani mai nyitottságunkat, ha nem határozzuk el közösen, hogy jobban megvédjük az európai külső határokat".

A német egység helyreállításának 25. évfordulójára szervezett háromnapos ünnepségsorozat pénteken kezdődött. Az "ezüstjubileum" házigazdája azért a Hessen tartományi Frankfurt, mert a nemzeti ünnep központi rendezvényeit mindig a Bundesrat - a törvényhozásnak a tartományokat képviselő kamarája - soros elnöke szervezi, és ezt a tisztséget 2014 novemberétől egy évig Hessen tölti be.

Frankfurt a tartomány legnagyobb városa, ahol 300 rendezvényt szerveztek és vasárnapig egymilliónál is több vendéget várnak. Az ünnepségsorozat csúcspontja a régi operahazában (Alte Oper) rendezett központi, állami megemlékezés volt, ennek volt fő szónoka az államfő. Az ünnepségen részt vettek a német közjogi méltóságok, a politika és a közélet szinte valamennyi vezető személyisége.

Nagyszabású népünnepélyt vagy csendes megemlékezést az ország több száz más településén is rendeznek. Például Berlinben százezrek ünnepelnek a német főváros egyik fő jelképeként számon tartott Brandenburgi kapunál.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com