Joe Biden vétóra készül a kormányának döntését eltörlő befektetési szabály miatt

A demokrata többségű szenátus szerdán megszavazta a nyugdíjalapokra vonatkozó előírás eltörlését, amely a befektetéseknél előírta a környezeti és társadalmi szempontok figyelembe vételét, Joe Biden jelezte, megvétózza az intézkedést, amely kormányának döntését tenné semmissé.Az amerikai törvényhozás által elfogadott törvény szerint az állam nem írhatja elő, hogy az úgynevezett környezeti, társadalmi és vezetői (Environment, Social, Governance - ESG) normákat kötelezően alkalmazzák 152 millió amerikai nyugdíjcélú megtakarításai felett őrködő alapok befektetési döntéseire. Az előírás január végén lépett életbe, a republikánusok előre jelezték, hogy azt megtámadják.
    

Mike Braun a törvényt előterjesztő szenátor úgy nyilatkozott a javaslatról szóló vita során kedden, hogy Biden elnök saját politikai programjának oltárán idős amerikaiak megtakarításait is feláldozná. A 100 tagú, demokrata többségű szenátusban 50-46 arányban szavazták meg az intézkedést. A törvényhozás alsóházában, a republikánus többségű képviselőházban kedden fogadták el a szabályt.
    

A Fehér Ház előzetesen közleményt adott ki, amely szerint "az elnök folytatja az amerikai munkavállalók érdekében végzett munkát", és jelezte, hogy amennyiben a jogszabály Joe Biden elé kerül, az elnök meg fogja vétózni. Az ESG-alapú befektetések esetén a vagyonkezelő figyelembe veszi, hogy az általa befektetésre kiszemelt vállalat milyen mértékben tesz eleget bizonyos a környezetvédelmi, társadalmi igazságosságot érintő és cégvezetésbeli elvárásoknak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com