Jogerős a Human Rights Watch helyi igazgatójának kiutasítása Izraelből

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: A legfelsőbb bíróság jóváhagyta Omar Shakirnak, a Human Rights Watch (HRW) nevű nemzetközi emberi jogi szervezet izraeli és palesztin területekért felelős helyi igazgatójának kiutasítását - jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja kedden.Az alkotmánybíróságként is működő izraeli legfelsőbb bíróság döntése szerint a belügyminiszter nem követett el hibát, amikor elutasította az amerikai Omar Shakir tartózkodási engedélyének meghosszabbítását arra hivatkozva, hogy támogatja az Izrael elleni bojkottmozgalmat.

    
Shakir azzal vádolta meg az izraeli hatóságokat, hogy kiutasításával az emberi jogi szervezet elnémítását próbálják elérni. A döntés nyomán két héten belül el kell hagynia Izraelt - értesült a katonai rádió. Az ügyében döntő egyik bíró, Neal Hendel viszont azt hangsúlyozta, hogy csakis Shakirt, nem a HRW-t érinti a kiutasítás, amelyet az általa a BDS nevű bojkottmozgalomban végzett rendszeres, hosszan tartó és széleskörű tevékenysége okozott.
    

A HRW korábban bejelentette, hogy nem támogatja a BDS-t, tevékenysége kizárólag az 1967-ben megszállt, Jordániától elfoglalt területekre vonatkozik, vagyis nem támogatja az Izrael elleni bojkottot. "Mindenkinek tudnia kell, hogy ha Izrael Állam ellen dolgozik, akkor nem engedjük, hogy itt éljen és működjön" - üdvözölte a határozatot Arije Deri belügyminiszter.
    

A legfelsőbb bíróság szeptemberben tárgyalta Shakir kiutasításának ügyét, miután a jeruzsálemi kerületi bíróság elutasította fellebbezését kiutasítása ellen, és ezért két héten belül el kellett volna hagynia az országot, ha nem él az utolsó fellebbezési lehetőséggel. A 2016 óta Izraelben élő, amerikai állampolgár Omar Shakir tartózkodási engedélyét azért vonták be tavaly májusban, mert a hatóságok szerint támogatja az Izrael elleni BDS bojkottmozgalmat.
    

Shakir tartózkodási engedélyét Arije Deri belügyminiszter vonta vissza "Izrael-ellenes tevékenységre" hivatkozva. Deri a stratégiai ügyek minisztériuma által elfogadott irányelv alapján döntött, amely szerint kiutasítható az, aki - mint azt Shakir a Twitteren tette - "gyakran továbbadja és megosztja a Bojkott, Tőkekivonás, Szankciók (BDS) elnevezésű Izrael-ellenes mozgalom üzeneteit".
   

Jeruzsálemben 2017-ben törvényt fogadtak el, amely megtiltotta a belépést az országba minden olyan külföldinek, aki tudatosan, nyilvánosan felhívást intéz Izrael bojkottálására, de ezt most először alkalmazták olyannal szemben, aki már az országban tartózkodik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com