Jogerős ítéletet hoztak a bukaresti Colectiv klubban 2015-ben történt, 65 áldozatot követelő tűzvész ügyében

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Hatéves pereskedés után jogerős ítélet született csütörtökön a bukaresti Colectiv klubban 2015-ben bekövetkezett, 65 ember halálát okozó tűzvész felelőseinek ügyében.A bukaresti táblabíróság többnyire valamelyest enyhítette az alapfokon eljáró bukaresti törvényszék által kiszabott büntetéseket, de a klub üzemeltetőit és a végzetes tűzijátékot elindító pirotechnikusokat így is 6 és 11 év közötti, a szórakozóhely működését engedélyező volt kerületi polgármestert, az azóta - az ellene zajló büntetőper ellenére - az ötödik kerületi önkormányzat élére megválasztott Cristian Popescu-Piedonét pedig 4 éves letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
    

A 2016-ban, eredetileg több szálon indult bírósági eljárást évekkel később vonták össze egyetlen perbe. A klub tulajdonosait azért vonták felelősségre, mert kiadásaik csökkentése érdekében nem tűzálló anyagokat használtak a helyiség hangszigeteléséhez, nyereségük növelése végett a működési engedélyben szereplő létszámot jóval meghaladó létszámú  tömegrendezvényekre adták bérbe a termet.


A pirotechnikusok a legelemibb óvintézkedések nélkül szereltek fel és hoztak működésbe tűzijátékot a vészkijáratokkal nem rendelkező, zárt helyiségben. A pirotechnikai cég tulajdonosa a tragédia után bizonyítékok eltüntetésével próbálta elkerülni a felelősségre vonást. Első fokon ő kapta a legnagyobb - 12 év nyolc hónapos - börtönbüntetést, de a 44 éves Daniela Nita a jogerős ítéletet már nem érte meg: tavaly decemberben szívrohamban meghalt.
    

A klub működési engedélyét kiadó kerületi polgármestert hivatali visszaélésért marasztalták el, első fokon 8 év 6
hónapra ítélték. A katasztrófavédelmi felügyelőség két alkalmazottjára a szórakozóhely tűzrendészeti alkalmassága ellenőrzésének elmulasztásáért 8 év 8 hónapos szabadságvesztést szabott ki a jogerős ítélet.
    

A büntetőperben 140 magánszemély, 11 kórház és 5 további közintézmény polgári jogi igénnyel lépett fel a vádlottak ellen. Az elítélteknek - a tűzoltósággal és az önkormányzattal közösen - többmillió euróra rúgó kártérítési összegeket is fizetniük kell az áldozatok hozzátartozóinak. 2015. október 30-án mintegy 350-en vettek részt a bukaresti Colectiv klubban a Goodbye to Gravity együttes második lemezét bemutató koncerten. Az előadáson egy rosszul elhelyezett pirotechnikai eszköz lángra lobbantotta a gyúlékony anyagból készült hangszigetelést, a helyiség pillanatok alatt lángba borult, a szűk kijáraton keresztül pedig az áldozatok nem tudtak idejében kimenekülni.
   

A tűzvész éjszakáján 27-en vesztették életüket, 150 ember került kórházba. További 38 áldozat napokkal, hetekkel, hónapokkal később halt bele az elszenvedett égési sérülésekbe, a füstmérgezés szövődményeibe és a kórházi fertőzésekbe. A tragédia után elkeseredett emberek tízezrei vonultak utcára Bukarestben a hatóságok bűnös hanyagsága és a felelősséget elhárító korrupt politikusok ellen lázadva, majd a népharagra hivatkozva lemondott a korrupcióval vádolt Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és kormánya.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com