Jogerősen felmentették Romániában Markó Attila volt kisebbségügyi államtitkárt

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Jogerősen felmentette a román legfelsőbb bíróság csütörtökön Markó Attila volt kisebbségügyi államtitkárt, akit azzal vádolt a korrupcióellenes ügyészség (DNA), hogy a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának tagjaként beosztásával visszaélve hozzájárult a román állam megkárosításához.Markót első fokon hivatali visszaélésért elmarasztalta a bukaresti táblabíróság, és öt év letöltendő halmazati börtönbüntetést szabott ki rá. A csütörtökön lezárult per 2016-ban kezdődött. A DNA vádirata szerint a - testületileg vádlottak padjára ültetett - kártérítési bizottság Horia Simu üzletembernek 8,7 millió euró kártérítést ítélt meg egy tengerparti, Konstanca városban levő, 25 hektáros telekért, amelyet a kommunizmus idején államosítottak, azonban a piaci árához képest felülértékelték.
    

A vádhatóság szerint az ügy kilenc vádlottja csaknem 7,7 millió eurós kárt okozott a román államnak azzal, hogy a piaci értéknél nagyobb kártérítést ítélt meg a kommunizmus idején államosított ingatlanért. A legfelsőbb bíróság honlapján közzétett jogerős végzés szerint valamennyi vádlottat felmentettek a hivatali visszaélés vádja alól, de Crinuta Dumitrean, az országos restitúciós hatóság elnöke ellen elévülés miatt ejtették a megvesztegetés elfogadása vádját, és jogerőre emelték az alapfokon elrendelt 400 ezer eurós vagyonelkobzást.
    

Az RMDSZ volt tisztségviselőjét a további négy, hasonló korrupciós perben jogerősen felmentették, így az ellene indított valamennyi bírósági ügy lezárult.Markó Attilát 2014-ben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy a restitúciós testület tagjaként hozzájárult egy államosított sepsiszentgyörgyi egyházi ingatlan - a Székely Mikó Kollégium - visszaszolgáltatásához. Miután az RMDSZ - akkor már büntetett előéletűnek számtó - politikusa ellen a kártérítési bizottság kollektív felelősségének elve alapján további restitúciós ügyekben is vádat emeltek, Markó Attila bejelentette: Magyarországon keres menedéket, mert nem bízik már a román igazságszolgáltatásban. A mostani ítéletet távollétében hozták meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com