Johnson EU-vezetőket próbál rávenni a vakcinaexport tilalmának elvetésére

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Egybehangzó hétfői brit médiaértesülések szerint Boris Johnson brit miniszterelnök közvetlenül egyes EU-tagállamok vezetőinél készül közbenjárni annak érdekében, hogy az Európai Bizottság ne tiltsa meg a koronavírus elleni oltóanyagok Nagy-Britanniába irányuló kivitelét az unió területéről.A Financial Times című üzleti napilap és a BBC közszolgálati médiatársaság kormányforrásokat idéző beszámolói szerint Johnson az európai uniós vezetők  csütörtökre tervezett online csúcsértekezlete előtt több tagállam vezetőjével kíván telefonon beszélni, igyekezve rávenni őket az esetleges exporttilalomról szóló bizottsági javaslat megvétózására.

   
Londoni értesülések szerint a virtuális találkozó napirendi pontjai között szerepel annak megvitatása, hogy az EU hatósági úton leállítsa-e az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár Hollandiában készülő vakcináinak Nagy-Britanniába irányuló exportját. A Financial Times kormányforrásai szerint Boris Johnson mások mellett Emmanuel Macron francia elnökkel és Angela Merkel német kancellárral kíván egyeztetni az ügyben.
    

Ennek előzményeként Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az elmúlt napokban több olyan nyilatkozatot is tett, hogy az EU-nak megvannak az eszközei a vakcinaexport megakadályozására, különösen abban az esetben, ha az unió területéről a gyártók olyan országokba akarnak oltóanyagot exportálni, amelyekben magasabb az oltottsági arány, mint az EU-ban.
    

Nagy-Britanniában - amely tavaly januárban kilépett az Európai Unióból - a teljes, 68 milliós lakosságra számolva meghaladja a 40 százalékot azoknak az aránya, akik már megkapták a koronavírus elleni oltás első dózisát. A brit oltási kampány ugyanakkor egyelőre a 18 éven felüli felnőtt lakosságra terjed ki, és ennek a hozzávetőleg 52,7 millió tagú korcsoportnak már több mint a fele részesült az oltásból.
    

Az Európai Unióban átlagosan 12 százalékos a teljes lakosságra számolt oltottsági arány. A brit kormány célkitűzése az, hogy április 15-ig az 50 év feletti korcsoport mindegyik tagja, július végére a teljes brit felnőtt lakosság részesüljön a koronavírus elleni oltásnak legalább az első adagjából. A Downing Street szóvivőjének hétfői nyilatkozata szerint ezt a menetrendet nem sodorná veszélybe az sem, ha az EU teljesen leállítaná a Nagy-Britanniába irányuló oltóanyag-exportot.
    

A The Guardian című baloldali brit napilap hétfői kiadása azonban az Airfinity adatelemző cég számításait idézve azt írta, hogy ha az EU teljesen betiltaná az unióban készülő oltóanyagok nagy-britanniai kivitelét, augusztus végéig eltartana, mire a teljes brit felnőtt lakosság megkaphatná az első oltási dózist. Az Airfinity elemzése szerint ugyanakkor ez nem sokkal gyorsítaná az uniós oltási programot. A cég számításai alapján az EU a mostani ellátási gondok mellett is be tudja oltani lakosságának 75 százalékát augusztus 31-ig, ám ugyanennek a célnak a teljesítését a vakcinaexport teljes tilalmával is csak augusztus 19-re tudná előrehozni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com