Johnson: napi 200 ezer szűrés a következő cél

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a hónap végéig 200 ezerre kell növelni a koronavírus-szűrések napi számát Nagy-Britanniában.Johnson maga is átesett a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegségen, egy hétig kórházban volt és három napig intenzív kezelésre is szorult. A konzervatív párti kormányfő március végén kezdődött betegsége óta most először vett részt a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos szerda délutáni alsóházi vitájában, és kijelentette: a kormány célkitűzése az, hogy május végére naponta 200 ezer koronavírus-szűrést végezzenek el az országban, és utána "még feljebb kell menni".

    
Az április végére kitűzött cél a napi 100 ezer szűrés volt, és ezt a kapacitást sikerült elérni, sőt az elmúlt időszakban volt olyan nap, amikor 120 ezernél több szűrést végeztek Nagy-Britanniában.

A kormány és az ellenzék között ugyanakkor vita van arról, hogy az egyes helyszínekre - például az idősotthonokba - kiküldött szűrőeszközök is beleszámítanak-e a napi szűrési számba, mivel vannak olyan adatok, amelyek szerint ezek közül nem mindegyiket használták fel.
    

Boris Johnson nemrégiben azt mondta, hogy a valódi cél a napi negyedmillió koronavírus-szűrés elérése. A szerdai alsóházi vitanapon Johnson megerősítette, hogy vasárnap részletesen ismerteti az országgal a Covid-19 járvány miatt március 23-a óta érvényben lévő korlátozások enyhítésének menetrendjét. Hozzátette: reményei szerint bizonyos intézkedéseket már hétfőn meg lehet hozni, de ezeket egyelőre nem részletezte.
    

Hangsúlyozta ugyanakkor: a jelenleg érvényes előírások bármiféle módosítása esetén az elsődleges fontosságú feladat annak biztosítása, hogy a járvány terjedése nehogy ismét ugrásszerűen felgyorsuljon. Az üzleti szektor szervezetei által sürgetett enyhítési lépésekre utalva Johnson kijelentette: gazdasági katasztrófát okozna, ha a Covid-19 járvány terjedését mutató görbék - amelyek hetek óta folyamatosan lefelé tartanak - esetleg újból felfelé indulnának és emiatt ismét korlátozásokat kellene bevezetni.
    

Johnson tervei szerint a kormány e hét végén arról ismertet átfogó menetrendet, hogy miként lehet újraindítani a gazdaságot, a gyerekek milyen módon térhetnek vissza az iskolákba, hogyan lehet majd ismét munkába utazni és hogy lehet a munkahelyeket biztonságosabbá tenni, úgy, hogy közben folytatódhasson a járvány visszaszorítása.
    

Nagy-Britanniában jelenleg csak az alapvető szükségleti cikkek, főleg élelmiszerek és gyógyszerek beszerzése, valamint napi egy testedzés céljából lehet kimenni az utcára, és kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember nem tartózkodhat együtt közterületen. Kivételt jelent a korlátozások alól, ha valakinek orvosi segítségre van szüksége, ha más, rászoruló emberről kell gondoskodnia, vagy ha munkába utazik, de ez utóbbi is csak akkor, ha az illető az egészségügyben vagy más, kiemelt fontosságúként meghatározott területen dolgozik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com