Josep Borrell: szükség van a kritikus infrastruktúra védelmének fokozására Európában

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Az Északi-tenger térségében hajók által, balesetek miatt vagy más módon megrongálódott gáz- és távközlési vezetékek esetei az európai kritikus infrastruktúra sebezhetőségét és a védelmük fokozásának fontosságát mutatják - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben kedden.Josep Borrell az EU-tagországok védelmi minisztereinek tanácsülését megelőzően újságíróknak nyilatkozva kiemelte: a tanácskozás legfontosabb pontja lesz az európai védelmi képességek helyzetének áttekintése annak megállapítására, milyen szükségletei vannak a tagországok hadseregeinek a megfelelő teljesítőképesség biztosításához.
    

A főképviselő fontosnak nevezte, hogy minden egyes tagállami hadsereg esetében megállapítsák a hiányosságokat, és azonosítsák azokat a területeket, ahol befektetésekre van szükség. Kiemelte továbbá az európai hadseregek hírszerző szolgálatainak fontosságát, amelyek működésére - szavai szerint - korábban senki, most mindenki nagy figyelmet fordít.
    

"Meg kell állapítani, hol vannak az európai védelmi kapacitások gyenge pontjai, és miként lehet javítani rajtuk, hogyan lehet többet befektetni a kiemelt területeken" - fogalmazott. Közölte továbbá, hogy a tagállamok védelmi minisztereinek Ukrajnára és Kijev támogatására összpontosító tanácsülése mindenekelőtt az ukrán katonák képzésének és a korábban megígért lőszerszállításnak az állását tekinti át.
    

"Alaposan meg fogjuk vizsgálni, hol állnak most e tekintetben a tagállamok. Nincs muníció itt Brüsszelben. Nekem nincs lőszerkészletem, ezért mozgósítanom kell az európai hadseregek készleteit" - fogalmazott az uniós főképviselő. Elmondta, hogy az európai védelmi ipar a termelés mintegy 40 százalékát unión kívüli országokba exportálja. Véleménye szerint meg kell próbálni a termelés áthelyezését az "első számú prioritásra", Ukrajna támogatására. A tagállami miniszterek megbeszélik azt is, miként lehet fokozni az uniós támogatásokat, noha a már eddig Ukrajnának folyósított uniós támogatás értéke is meghaladja a 27 milliárd eurót - hívta fel a figyelmet.
    

A főképviselő tájékoztatott továbbá arról, hogy az Európai Bizottság delegációja a hónap végén Kijevbe utazik, hogy bemutassa az Ukrajna biztonságának szavatolására irányuló hosszú távú kötelezettségvállalásokra vonatkozó javaslatát, melyet a tagállamoknak még az év vége előtt el kell fogadniuk. Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa szerint február óta "csaknem 20-30 százalékkal" nőtt a lőszerek európai termelési kapacitása.


Tavasszal a több mint egymillió lőszer előállítására kitűzött cél is megvalósul - jelentette ki. Hozzátette azonban, hogy most a tagállamokon múlik, hogy leadják-e a vonatkozó megrendeléseiket, noha - mint hozzátette - a közelmúltban leadott több megrendelést követően aláírt szerződések ellenére halmozódnak a késések a gyártásban. Törekedni kell továbbá arra, hogy a szállítás Ukrajnát célozza - tette hozzá az uniós biztos.
    

Részt vesz az uniós találkozón Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is, aki érkezésekor azt mondta, hogy az észak-atlanti szövetség már fokozta a kritikus infrastruktúra ellenőrzését és védelmét az Északi-tenger térségében, elsősorban az együttműködések erősítése és az információk megosztása által, valamint számos katonai eszközzel, köztük drónokkal.
    

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Stoltenberg azt mondta, hogy a harcok egyre nehezebbek, ami a támogatások fokozását indokolja. "Nem hagyhatjuk, hogy Oroszország győzzön, Ukrajnának győznie kell önálló és független országként" - fogalmazott. Kérdésre válaszolva leszögezte továbbá, hogy Ukrajna feladata eldönteni, milyen alku fogadható el számára a béketárgyalások asztalánál.


A NATO-tagországok felelőssége ebben az, hogy támogassák Ukrajnát védekező háborújában - mondta. "A mi érdekünk is Ukrajna támogatása" - tette hozzá a NATO főtitkára. Boris Pistorius német védelmi miniszter érkezésekor hangsúlyozta: "sajnos, igazuk van a figyelmeztető hangoknak", valószínűleg ugyanis nem sikerül elérni azt a célt, hogy az EU-tagországok 2024 márciusáig egymillió lőszert szállítsanak Ukrajnának, segítve ezzel az országot az Oroszország elleni védekezésben. Közölte ugyanakkor, hogy a tagállamok együttműködnek az iparral a termelés fokozásában. Pistorius megerősítette továbbá, hogy Németország új, legalább 8 milliárd eurós segélyt tervez biztosítani Ukrajna számára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com