Jótékonysági félmaratont szervez az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján

Az ötödszörre megszervezett Beregszászi Jótékonysági Félmaratonon Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó a jó ügy érdekében futóként áll rajtvonalhoz szombaton a Beregszász melletti Makkosjánosiban - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai adásában.A legnehezebb téli hónapok előtt indítja útjára a kárpátaljai rászorulók javára jótékonysági adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet. A 1353-as adományvonalon hívásonként 250 forinttal lehet segíteni a Kárpátalján élő rászorulókat.

Az adománygyűjtésre idén is nagyszabású közösségi futóeseményen hívják fel a figyelmet.

    
Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című szerda reggeli műsorában elmondta: a segélyszervezet az 1990-es évek közepe óta van jelen Kárpátalján és évről-évre a beregszászi központból irányítják a segélyakciókat, de vannak folyamatosan zajló projektjeik is, többek között a gyereknek szóló felzárkóztatási program.
    

Mint fogalmazott: ötödik alkalommal rendezik meg a beregszászi jótékonysági félmaratont, amelyen csaknem 500 futó, köztük 400 gyerek fog rajthoz állni különféle távokon, magukon viselve az adományvonal 1353-as számát. Kifejtette: Kárpátalján az energiahordozók árának emelkedése maga után vonta az élelmiszerek, gyógyszerek, a lakossági energia árának emelkedését, így egyre több család fordul a  szervezethez segítségért. A szervezet élelmiszer- és higiénés csomagokat, valamint téli tüzelőt biztosít a rászorulóknak.
    

Hangsúlyozta: a gyermekeknek szóló felzárkóztatási programban jelenleg több mint 50 gyerek vesz részt rendszeresen Beregszász három magyar tannyelvű iskolájából. Mint mondta, az elmúlt években több ezer családnak segítettek. "Ez részben köszönhető volt a Megyei Jogú Városok Szövetségének, amely jelentős adománnyal támogatta a munkánkat, illetve azoknak, akik tavaly a 1353-as vonalon keresztül segítették a szervezet munkáját" - hangsúlyozta.
    

Mint mondta, minden kis segítségre szükség van. Tíz hívásból egy gyermek számára a fejlesztő foglalkozás költségeit lehet biztosítani, harminc hívásból egy élelmiszercsomagot tudnak összeállítani, míg hetven hívás fedezi egy család számára a téli tüzelőanyagot. Elmondta azt is, hogy idén egy hónapon át tart az adománygyűjtés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com