Jóváhagyta az egykori Air Berlin regionális cégének felvásárlását az Európai Bizottság

Jóváhagyta az európai Bizottság az egykori Air Berlin regionális cége, az LGW felvásárlását, amely így a Lufthansa-csoporthoz kerül - közölte a német légicég csütörtökön az MTI-vel.A tájékoztatás szerint az átadás-átvétel 2018 januárjában lesz, ennek eredményeként további 33 géppel bővül a Lufthansa diszkont légitársasága, az Eurowings flottája. Ezek közül 20 darab regionális, turbólégcsavaros Bombardier Q400-as, a fennmaradó 13 darab pedig Airbus A320-as típuscsaládba tartozik.

   
Az Eurowings a gépek mellett a teljes személyzetet is átveszi, és 2018-ban 870-re akarja bővíteni az LGW dolgozói létszámát. A Lufthansa-csoport megjegyezte, hogy csak az Eurowings  ötszáz új munkavállalót vett fel az elmúlt hetekben, a bizottság jóváhagyása pedig azt is jelenti, hogy folytatódhat a csoport terjeszkedése és új munkahelyek létrehozása.
    

A múlt héten a Lufthansa azt közölte, hogy eredeti terveivel ellentétben mégsem vásárolja fel az Air Berlin üdültető légitársaságát, a háromszoros Forma-1-es világbajnok Niki Lauda által alapított FlyNikit. A német légicég azzal indokolta döntését, hogy az LGW és a FlyNiki felvásárlását versenyjogi aggodalmak miatt nem engedte volna az Európai Bizottság.
   

Az Air Berlin idén nyáron ment csődbe, majd a német állam kölcsönéből működött addig, amíg a Lufthansával, illetve az angol easyJettel megállapodtak az átvételről. A német légitársaság csoport 81 gépet és 3 ezer embert vett át, az easyjethez pedig 25 gép és ezer ember került.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com