Jövő héten összeül a NATO-Oroszország Tanács

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Jens Stoltenberg NATO-főtitkár összehívta a NATO-Oroszország Tanács nagyköveti szintű rendkívüli ülését, a tanácskozást január 12-én tartják Brüsszelben - közölte a katonai szövetség sajtóosztálya kedden.A tájékoztatás szerint az ülést az ukrán határ mentén az orosz csapatösszevonás miatt kialakult feszültség enyhítése céljából hívták össze. A tanácskozáson a NATO-tagországok nagykövetei, valamint magas rangú orosz tisztségviselők vesznek részt, ugyanis Oroszország a közelmúltban felfüggesztette az észak-atlanti szövetségnél működő képviseletének tevékenységét - arra válaszul, hogy a NATO október 6-án kémkedés vádjával kiutasította az orosz képviselet nyolc munkatársát.
    

Stoltenberg már a szövetséges országok védelmei minisztereinek októberi ülését követőn azt mondta, szükség van a párbeszéd folytatására Oroszoroszággal, különösen most, amikor a NATO és Oroszország közötti kapcsolatok a hidegháború vége óta nem tapasztalt alacsony szintre süllyedtek. A főtitkár december végén azt közölte, hogy a katonai szövetség készen áll Oroszországgal az érdemi párbeszédre, amelynek szellemében a lehető leghamarabb, már 2022 elején össze kívánja hívni a NATO-Oroszország Tanács ülését.


A tagállamok megközelítése Oroszországot illetően az elrettentésre és a védelemre helyezi a hangsúlyt, de hangsúlyozza a párbeszéd fontosságát - nyilatkozott akkor. A NATO a politikai és gyakorlati szempontból is szoros kapcsolat kialakításában érdekelt Oroszországgal - tette hozzá. Információk szerint Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy orosz tisztviselők részt vesznek a január 12-re tervezett brüsszeli ülésen. Oroszországot várhatóan Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes és más magas rangú orosz tisztviselők képviselik majd.
    

A NATO-Oroszország tanácsot 2002-ben alapították azzal a céllal, hogy Oroszországot bekössék a transzatlanti katonai szövetség munkájába, és bizalmat teremtsenek a két fél között. A tanácsban nagyköveti szintnél magasabb tárgyalási szint az ukrajnai válság kitörése óta nem volt, noha a felek eredetileg abban állapodtak meg, hogy a külügy- és a védelmi miniszterek is évente kétszer összeülnek, s elvben az állam- és kormányfők találkozója sem kizárt. A dialógust 2014 júniusában az ukrajnai konfliktus miatt berekesztették, ezt követően diplomaták szintjén 2016 áprilisától újították fel a párbeszédet.
    

A katonai szövetség kedden arról tájékoztatott, hogy január 7-én rendkívüli, külügyminiszteri szintű virtuális ülést tart az Észak-atlanti Tanács (NAC). A NATO-tagországok külügyminiszterei az ukrán határ mentén tapasztalt orosz csapatösszevonás okozta feszültség kihívásairól egyeztetnek, valamint egyéb biztonsági kérdéseket vitatnak meg - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com