Juncker: a britek felelőssége, ha nem sikerül uniós tagságuk rendezett megszüntetése

Kizárólag a brit fél felelőssége lesz, ha nem sikerül rendezetten, az Európai Unióval egyetértésben megszüntetni az Egyesült Királyság európai uniós tagságát (Brexit) - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy pénteki német lapinterjúban.A luxemburgi kereszténydemokrata politikus az Augsburger Allgemeine című lapnak elmondta, bízik abban, hogy az október 31-ére tervezett Brexit előtt, az "utolsó pillanatban" sikerül megegyezésre jutni a tagság felszámolásának feltételrendszeréről.

    
Kiemelte, hogy a bizottság igen aktívan dolgozik a megállapodáson, Michel Barnier főtárgyaló és ő is mindent megtesz a rendezett Brexitért.

Ha pedig ez végül mégsem sikerül, "egyedül a brit felet terheli a felelősség" - mondta Jean-Claude Juncker. "A britek kiválása megállapodás nélkül katasztrófa volna az Egyesült Királyságnak és az európai kontinensnek" - fogalmazott a brüsszeli bizottság elnöke.
   

Az EU és a közösségen kívüli Egyesült Királyság viszonyrendszeréről szólva figyelmeztetett, hogy bonyolult lesz a szabadkereskedelmi megállapodás kidolgozása. Az eddigi szabadkereskedelmi szerződések arról szóltak, hogy az EU és egy partner közeledik egymáshoz, "Nagy-Britannia esetében viszont válásról van szó" - mondta.
    

Feltétlenül szükség lesz egy szabadkereskedelmi megállapodásra, "de ez nem megy olyan gyorsan, ahogyan egyesek képzelik Nagy-Britanniában". Az EU legutóbbi ilyen szerződésein évekig kellett dolgozni, és "nem látni, hogy miért menne gyorsabban Nagy-Britanniával" - mondta Jean-Claude Juncker. Az Európai Bizottság távozó vezetője vegyesnek ítéli elnöki ciklusa mérlegét. Mint mondta, szomorú, amiért nem sikerült Ciprus újraegyesítése, a gazdasági eredményekre viszont büszke.
    

Hivatali ideje alatt a munkanélküliségi ráta az EU-ban 10,6 százalékról 6,3 százalékra, a 2008-ban elmélyült világméretű pénzügyi-gazdasági válság előtti szintre süllyedt, a foglalkoztatottsági ráta pedig több mint négy százalékponttal nőtt, így elérte a 73,8 százalékot. Így már 241,4 millió európainak van munkája, ami történelmi csúcs - mutatott rá Jean-Claude Juncker, megjegyezve, hogy ehhez jelentős mértékben hozzájárult "az a beruházási program, amelyet mindenki Juncker-tervnek nevez".
    

Személyes terveiről elmondta, hogy nem vállal újabb tisztséget, de továbbra is politikával foglalkozik majd.  "Írok majd és beszélek, Európáról mint a béke nagy álmáról" - mondta Jean-Claude Juncker, kiemelve: változatlanul aktuálisnak tartja azt a kijelentését, hogy aki kételkedik az európai integrációban, keressen fel gyakrabban katonai temetőket. Mint mondta, "Európa békeprojekt", és "történelmi hibát követ el, aki megfeledkezik erről".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com