Juncker: az EU-nak még inkább szuverén szereplőként kell fellépnie a nemzetközi porondon

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Uniónak még inkább szuverén szereplőként kell fellépnie a nemzetközi porondon, eljött az ideje annak, hogy a kontinens saját kezébe vegye a sorsát - jelentette ki szerdai évértékelő beszédében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.Juncker az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén hangsúlyozta, hogy az EU szuverenitása a tagállamok szuverenitásából ered, nem lép annak helyébe. A nemzeti szuverenitás megosztása erőssebbé teszi az unió országait - mutatott rá.

   
"Az európai szuverenitás soha nem mások ellen irányul, Európának a nyitás és a tolerancia kontinensének kell maradnia. Európa soha nem válhat erődítménnyé, amely hátat fordít a világnak, a szenvedők világának" - mondta. Ezzel összefüggésen Juncker leszögezte: meg kell erősíteni az euró nemzetközi szerepét, hogy a közös valuta az új európai szuverenitás aktív eszközévé váljon. Abszurdnak nevezte, hogy Európa az energiaimportjának 80 százalékát amerikai dollárban fizeti, miközben a behozatal mindössze 2 százaléka érkezik az Egyesült Államokból.
    

"Abszurd, hogy európai cégek dollárban vásárolnak európai repülőgépeket" - fogalmazott.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangsúlyozta: az EU a béke záloga a kontinensen, ezért nagyobb tiszteletet érdemel, nem szabad bemocskolni. "Örüljünk neki, hogy békés kontinensen élhetünk, olyan Európában, amely az uniónak köszönhetően békés" - mondta Jean-Claude Juncker.
    

"Utasítsuk el azt a nacionalizmust, amely bűnösöket keres az együttélést lehetővé tévő megoldások helyett" - jelentette ki, majd hozzátette, hogy a "szűklátókörű nacionalizmus veszélyes és bénító, a hazafiság viszont erény". Aláhúzta, hogy a patriotizmusnak két oldala van: nemzeti és európai, ugyanis lehet egyszerre szeretni a nemzetünket és Európát.
   

Juncker beszélt arról is, hogy a helyzet egyes tagállamokban továbbra is rendkívüli aggodalommal tölti el a bizottságot, meg kell indítani az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást azon országok ellen, amelyekben a jogállamiság veszélybe került. Teljes támogatásáról biztosította ezen vitákban Frans Timmermanst, a brüsszeli testület első alelnökét, akinek "tárcájához" a jogállamiság kérdése tartozik.
   

Kiemelte továbbá, hogy vissza kell térni a kompromisszumkeresés művészetéhez, az ugyanis "nem meggyőződéseink vagy értékeink feladását jelenti". Az elnök a migráció ügyére is kitért, azt hangoztatva, hogy az EU jóval nagyobb haladást ért el a helyzet kezelése terén, mint azt egyesek elismerik, az elmúlt években töredékére esett a menedékkérők száma. Mint mondta, a Földközi-tenger keleti térségében 97 százalékkal, míg a középső részén mintegy 80 százalékkal csökkent az érkezők száma, és az uniós erőfeszítések nyomán több ezer ember életét sikerült megmenteni.
    

Hozzátette, hogy a helyzet kezelését célzó hét bizottsági javaslat közül ötöt már elfogadtak, a tagállamok ugyanakkor még nem találták meg a megfelelő egyensúlyt a felelősség és a szolidaritás között. Ezért felszólította az EU soros osztrák elnökségét, hogy tegye meg a döntő lépést a tartós, kompromisszumos megoldás érdekében.
    

Emellett arra is felszólított, hogy bizonyos külpolitikai kérdésekben ne egyhangúlag, hanem minősített többséggel hozza meg döntéseit a tagországok kormányait tömörítő tanács, vagyis szűnjön meg a tagállamok vétójoga. A volt luxemburgi kormányfő végezetül javaslatot tett az Európa és Afrika közötti beruházási és munkahelyteremtési partnerség létrehozására, amelynek nyomán várakozásai szerint már öt éven belül akár 10 millió munkahely jöhetne létre Afrikában.
    

"Afrikának nem adományokra, hanem valódi és tisztességes partnerségre van szüksége" - szögezte le Juncker, rámutatva, ez az EU-nak is hasznára válna, mivel 2050-re Afrika lakossága eléri a 2,5 milliárdot. Kiemelte: Afrika kereskedelmének 36 százalékát az EU-val bonyolítja le, miközben ez a szám Kína esetében 16, az Egyesült Államok esetében pedig 6 százalék, de ez még nem elég.
    

A számos afrikai országgal létrejött kereskedelmi egyezményeket egy kontinensek közötti szabadkereskedelmi megállapodássá kellene alakítani - vélekedett. Ötéves elnöki mandátuma alatt ez volt Juncker negyedik - és egyben utolsó - évértékelő beszéde. Juncker arra kérte fel a brüsszeli testület minden főigazgatóját és tagállami képviseletvezetőjét, hogy írjon egy olyan mondatot a beszéd szövegébe, amelyet fontosnak tart.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com