Juncker: történelmi jelentőségű pillanat volt az Európai Unió 2004-es bővítése

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Történelmi fontosságú pillanat volt az Európai Unió 15 évvel ezelőtti bővítése, amelynek során tíz, jórészt volt szocialista ország csatlakozott a közösséghez - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.Juncker hangsúlyozta, hogy máig lelkes támogatója a 2004-es bővítésnek, amely lehetővé tette a "kontinens földrajzának és történelmének kibékítését". A brüsszeli testület arról számolt be, hogy az érintett tíz tagállam 2004 és 2020 között összesen 365,2 milliárd euró (mintegy 118 ezer milliárd forint) értékben részesült az európai strukturális és beruházási alapokból, ami átlagosan a bruttó hazai termékük (GDP) 2,6 százalékát tette ki évente. Emellett az úgynevezett Juncker-terv keretében 31,4 milliárd eurót (10 ezer milliárd forintot) fektettek be ezekben az országokban 2014 óta.

    
Az EU kohéziós politikája több százezer munkahelyet hozott létre, annak köszönhetően emberek tízmillióinak életkörülményei javultak - írták a közleményben. Magyarországon 2004-2020 között 55,2 milliárd euró (nagyjából 18 ezer milliárd forint) értékű beruházás valósult meg az európai strukturális és beruházási alapok keretein belül, 2,5 milliárd euró (810 milliárd forint) értékben pedig a Juncker-terv mozgósított további befektetéseket.
    

Az országban az egy főre jutó GDP 57 százalékkal nőtt 2003 és 2017 között, a GDP az uniós átlaghoz képest 7 százalékponttal emelkedett 2003 óta. A strukturális finanszírozásra fordított uniós beruházások magyar állampolgáronként 2532 eurót jelentenek. Ezeknek köszönhetően 115 ezer új munkahely jött létre, 3724 kilométernyi útszakaszt és 415 kilométernyi vasúti pályát építettek vagy korszerűsítettek, valamint mintegy 3,5 millió ember számára javult a hozzáférés a víz- és szennyvízhálózathoz - közölte az Európai Bizottság.
    

Végezetül kiemelték, hogy Magyarország 228,9 millió euró összegű támogatást kapott a Horizont 2020 uniós kutatási és innovációs program keretében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com