Kaczynski: jelenleg nincs lehetőség a májusi lengyel elnökválasztás elhalasztására

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Jelenleg nincs alkotmányos lehetőség a május 10-ére kiírt lengyel elnökválasztás elhalasztására, a szavazás minap javasolt, levélben történő lebonyolítása teljesen biztonságos az állampolgárok egészségére nézve - jelentette ki egy pénteki interjúban Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke.Jaroslaw Kaczynski annak kapcsán nyilatkozott, hogy a lengyel parlamenti alsóház a várakozások szerint pénteken napirendre tűzheti azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében az idei elnökválasztáson minden szavazó levélben voksolna. Jelenleg nem állnak fenn olyan körülmények, amelyek miatt indokolt lenne a választás elhalasztását lehetővé tevő szükségállapot meghirdetése - mondta Kaczynski a lengyel közszolgálati rádiónak.


    
A választás elhalasztása jelen körülmények között az alkotmányos előírások egyértelmű megsértését jelentené - hangsúlyozta, utalva ezzel arra, hogy a lengyel alaptörvény szerint a választás elhalasztása katasztrófahelyzet, illetve szükség- vagy hadiállapot esetén lehetséges. A lengyel kormány viszont márciusban járványhelyzetet hirdetett, ennek keretében hozza meg a koronavírus-járvány kezeléséhez szükséges intézkedéseket.
    

Abszurdnak nevezte Kaczynski azokat az ellenzéki felvetéseket, miszerint a PiS-nek "véres lesz a keze", vagyis az emberek életét veszélyezteti, ha nem halasztja el választást a járvány miatt. Rámutatott: Németország bajor tartományában március 29-én tartották meg a helyhatósági választások második fordulóját, szintén kizárólag levélszavazás útján.
    

A választási eredmények esetleges meghamisítását illetően Kaczynski közölte: a levélben szavazás ebből a szempontból is sokkal biztonságosabb. Annak kapcsán, hogy a lengyel ellenzék a választást jövőre akarja halasztani, a politikus elmondta: a koronavírus-járvány miatt világszerte, így Lengyelországban is "súlyos, példa nélküli gazdasági válság" várható, amellyel egy év múlva feltehetőleg "fájdalmas harcot kell vívni".
    

A PiS vetélytársai "ma valószínűleg nagyon alacsonynak találják saját esélyeiket, és azt gondolják, hogy jövőre ez megváltozik" - jelentette ki. A helyzet egyéb lehetséges megoldásaként Kaczynski az alkotmány olyan módosítását említette, amely nem egy, hanem több évvel hosszabbítaná meg a jelenlegi államfő megbízatását.
    

A járványhelyzetre és a választók biztonságára hivatkozva a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform jelöltje, Malgorzata-Kidawa Blonska múlt vasárnap felfüggesztette elnökválasztási kampányát, és a májusra kiírt szavazás bojkottjára szólított fel. A PiS jelöltje, Andrzej Duda jelenlegi elnök álláspontjáról egyik tanácsadója csütörtökön azt mondta: az államfő támogatná a levélben szavazást, amennyiben azt az egészségügyi követelményekkel és az alkotmányos, demokratikus szabályokkal összhangban szervezik meg.
    

A PiS egyik koalíciós partnere, az Egyetértés (Porozumienie) kispárt  jelezte: a választási törvény módosítására vonatkozó pénteki szavazáson ellenezni fogja a levélben szavazás általános alkalmazását a májusi választáson. Az Egyetértésnek 18 tagja van a PiS 235 fős frakciójában, így előfordulhat, hogy a 460 fős alsóházban a kormánypárt nem rendelkezik majd a szükséges szavazatszámmal a módosítás jóváhagyásához.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com