Kaja Kallas: az Oroszország elleni szankciók kiterjesztéséről tárgyalnak az EU-külügyminiszterek

Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek hétfői tanácskozásán "arra számítok, hogy döntés születik az Oroszország elleni szankciók kiterjesztéséről, és arról is tárgyalunk, hogy milyen további lépésekkel lehetne nyomást gyakorolni Moszkvára az ukrajnai háború befejezése érdekében" - nyilatkozott Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.A tanácskozás napirendjét ismertetve Kallas elmondta azt is: a külügyminiszterek várhatóan megegyeznek a szíriai szankciók enyhítéséről, amely lépésről lépésre történő megközelítést követ. Hangsúlyozta: ha Szíria megfelelő lépéseket tesz, az EU is kész a maga részéről intézkedni. Az enyhítés a legszükségesebb szankciókkal kezdődik, hogy elősegítsék az ország újjáépítését, miközben folyamatosan értékelik a haladást.

"Figyelemmel kísérjük az új kormány tevékenységét, szorosan együttműködünk regionális és nemzetközi partnerekkel, és készen állunk az EU damaszkuszi missziójának újranyitására, hogy helyben is nyomon követhessük az eseményeket. Szíria jövője egyelőre instabil, de van remény" - tette hozzá.

Mint mondta, a georgiai helyzetről is tanácskoznak a külügyminiszterek, és várakozásai szerint hivatalos megállapodás születik a georgiai tisztviselők vízummentességének felfüggesztéséről. Szó van a tanácskozáson a fehéroroszországi választásokról, a gázai tűzszünetről és az Egysült Államokkal való diplomáciai kapcsolatokról is.

Henna Virkkunen a technológiai szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős uniós biztos a tanácskozásra érkezve úgy nyilatkozott, hogy az ülésen nagy hangsúlyt fektetnek a hibrid fenyegetésekre, különösen a Balti-tengeren történt legutóbbi incidens kapcsán. Mint mondta, az infrastruktúra védelme tagállami felelősség, de az EU támogatja a tagországokat operatív, pénzügyi és információmegosztási eszközökkel.

Hangsúlyozta, hogy az EU új technológiákba, például okos kábelekbe és műholdakba fektet be, és szoros együttműködést folytat a tagállamokkal, a magániparral és a NATO-val. Azt is kiemelte, hogy a legutóbbi incidensekre gyorsan reagáltak, azonban további lépések szükségesek a megelőzés és hatékony védekezés érdekében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com