Kalasnyikovokat találtak a támadásokhoz használt egyik gépkocsiban, már 15 embert vettek őrizetbe Franciaországban

A párizsi merénylethez használt fegyvereket, három Kalasnyikovokot találtak a terrorakciók során igénybe vett egyik gépkocsiban, amelyet vasárnap reggel találtak meg a francia főváros Montreuil nevű elővárosában, és őrizetbe vettek 15 embert a Bataclanban végrehajtott támadás egyik elkövetője környezetéből - közölték rendőrségi források.

Szemtanúk szerint egy fekete színű Seat gépkocsit használtak a merénylők péntek este az utcai lövöldözések három helyszínén, amikor bárok és éttermek teraszain ülő embereket öltek meg. Ezt a gépkocsit találták meg vasárnap a rendőrök.

1

A France2 francia közszolgálati televízió szerint a belga rendszámú fekete gépkocsiban egy hátizsákot és három Kalasnyikovot és hozzá tartozó hüvelyeket találtak a rendőrök, ami arra utal, hogy a gépkocsiból is dördültek el lövések. A nyomozók DNS-mintákat is vettek a gépkocsiból.

A televízió úgy tudja, hogy terrorkommandó tagjai a gépkocsiban töltötték az éjszaka egy részét, majd egy másik járművel a hajnali órákban a belga határ felé indultak, ahol ellenőrizték őket.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A gépkocsit a rendőrök továbbengedték, de a benne ülők adatai rögzítésének köszönhetően tudták Belgiumban előállítani szombaton a kommandó tagjait.

Az őrizetbe vett személyek számáról különböző információk ismeretesek, de a France2 értesülése szerint egy ember még szökésben van, őt nagy erőkkel keresik Belgiumban.

Francois Molins párizsi főügyész még szombaton azt közölte, hogy a belga hatóságok három embert vettek őrizetbe a párizsi merényletekkel kapcsolatban. Egyikük, egy Belgiumban élő francia állampolgár bérelte azt a fekete színű, belga rendszámú Volkswagen Polo típusú gépkocsit, amelyet a Bataclan rendezvényteremben előtt találtak, ahol legalább 89-en vesztették életüket a terrortámadásban.

A Bataclanban végrehajtott támadás egyik elkövetője, Ismail Omar Mostefai környezetéből már 15 embert vettek őrizetbe, valamennyien családja tagjai, amellyel állítólag nem tartotta a kapcsolatot.

A 29 éves francia állampolgárt az egyik ujja alapján azonosították, amelyet a helyszínen találtak meg a rendőrök a törmelékek között. A férfi a testére erősített robbanó szerkezettel felrobbantotta magát, amikor a rendőrök behatoltak a koncertterembe.

Ismail Omar Mostefai a Párizs közeli Courcouronnes-ban született, Chartres-ban élt, két gyermeke van. Kisebb köztörvényes bűncselekmények miatt ismert volt a hatóságok számára, ezért rendelkeztek tőle ujjlenyomattal. 2004 és 2010 között nyolcszor ítélték el, de egyszer sem kapott börtönbüntetést. A férfi 2010 óta hatósági megfigyelés alatt állt, de sosem találtak arra utaló jelet, hogy terrorista összeesküvésben vett volna részt.

Azt viszont tudni lehetett róla, hogy az elmúlt időszakban gyorsan radikalizálódott, a Chartres melletti Luce mecsetjét látogatta. A hatóságok most azt a több hírportálon is megjelent feltételezést próbálják megerősíteni, hogy a férfi tavaly valóban járt-e Szíriában.

Hat helyszínen követtek el öngyilkos merényletet szombatra virradóra a francia fővárosban és környékén: a Párizstól északra fekvő Saint-Denis-ben lévő Stade de France stadionban, a francia fővárosban pedig a Bataclan rendezvényteremben tartott rockkoncerten, a Voltaire körúton, a Charonne körúton, az Alibert utcában és a Fontaine au Roi utcában éttermek és bárok szomszédságában. Nincsenek még végleges adatok a halottak és a sebesültek számát illetően sem.

A vasárnapi délutáni hivatalos jelentések 129 halálos áldozatról és 350 sebesültről szóltak. A sebesültek közül soknak súlyos az állapota, így a halottak száma még emelkedhet.

Manuel Valls miniszterelnök vasárnap azt közölte, hogy 103 áldozatot már azonosítottak, az áldozatok közül még "20-30" embernek nem ismeretes a személyazonossága, de a következő órákban őket is azonosítani fogják.

Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy Stade de France stadion közelében elkövetett robbantások helyszínén találtak egy szíriai és egy egyiptomi útlevelet két öngyilkos merénylő maradványai mellett.

A CNN hírtelevíziós nyomozati forrásokra hivatkozva közölte vasárnap, hogy az egyiptomi útlevél feltehetően hamis. A másik útlevélnek a tulajdonosát októberben regisztrálták Lérosz szigetén. Menekültként érkezett Törökországból, de a hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy az illető azonos az egyik merénylővel.

A bulin valaki felvette az első lövéseket.



MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

http://ujhazak.com