Kalmár: az összetartozás megélése segít kezelni a trianoni traumát

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Az összetartozás érzésének megélése segít a külhoni magyarságnak kezelni a trianoni traumát - jelentette ki Kalmár Ferenc, a külgazdasági és külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa szombaton a felvidéki Éberhardon, ahol részt vett a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Csemadok által szervezett megemlékezésen.A hétvégén a Felvidék több tucat magyarok lakta településén tartottak és tartanak megemlékezéseket a nemzeti összetartozás napja alkalmából, köztük a Pozsonyhoz közeli Éberhardon, ahol a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális-közéleti szervezete, a Csemadok szervezett egész napos rendezvényt.

A megemlékezés Apponyi Albert gróf végső nyughelyén, a helyi kápolnában ökomenikus istentisztelettel kezdődött, amelyet Erdélyi Pál református lelkész és Zsidó János római katolikus plébános tartott, majd egy történelmi emlékkonferenciával folytatódott. Kalmár Ferenc az emléknapon a trianoni trauma kezeléséről, a magyar kormány nemzetpolitikájáról és az összetartozás érzése megélésének fontosságáról beszélt.


Elmondta: 2010 után radikális változás történt a magyar kormány nemzetpolitikájában, a magyar állampolgárság felvételének megkönnyítésével megtörtént a nemzet egyfajta jogi egyesítése, a nemzetpolitikában alapelv lett, hogy minden magyar számít, és a nemzetpolitika eszközeivel egy olyan köteléket teremtettek a külhoni magyar közösségekkel, amelynek köszönhetően érezhetik, hogy Magyarország számít rájuk és ők is számíthatnak Magyarországra.


"A nemzeti összetartozás napja, amely magyarságunk megélésének napja, azt az üzenetet közvetíti a külhoni magyar közösségeknek, hogy ne adják fel céljaikat, és legyenek kitartóak a jogaikért folytatott küzdelemben" - hangsúlyozta Kalmár Ferenc. A megemlékezésen részt vett Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke is, aki az emléknapról a magyar közmédiának nyilatkozva azt mondta: a nemzeti összetartozás napja egyúttal "oldás és kötés is" - oldás abban az értelemben, hogy segít feldolgozni száz év traumáját, kötés pedig úgy, hogy segít megtartani a határok felett is átívelő közös értékeket.


A megemlékezésen részt vett Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke, aki az MTI-nek elmondta: azzal, hogy a szégyenletes trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává tette, lehetőséget adott az előretekintésre, arra, hogy a felvidéki magyarság áttekintse, mit tud tenni a jövőért, és annak érdekében, hogy elkerülje újabb Trianonját, ami önazonossága elvesztése által fenyeget.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com