Kampány indult mentőautók beszerzésének támogatására a gázaiaknak

Anti-cionista zsidó szervezet a Naturei Karta kampányt indított, hogy támogatókat keressen mentőautók beszerzésére és azt Gázába küldjék.


natkabalAz autó oldalán az adományozó vagy egy számára kedves hozzátartozójának a neve is szerepelni fog majd. A szervezet tagjai felháborodtak az ostrom alatt,  gázai övezetben élők ellen intézett folyamatos atrocitások miatt, melyet a "nevükben" követnek el. Mióta az ostrom elkezdődött számos lépést tettek, hogy kifejezzék mennyire elítélik ezeket a cselekményeket és biztosították támogatásukról a palesztin népet. Egy kb. 12 küldöttből álló delegáció is  el fog látogatni a Gázai-övezetbe. Az ortodox zsidókból álló tagok Egyesült Államokból, Kanadából, Egyesült Királyságból, és Jeruzsálemből is érkeznek majd. Mindezzel azt szeretnék hangsúlyozni, hogy az emberek a Közel-Keletről és a világ minden táján élő zsidók is támogatják a helyzet mielőbbi békés megoldását. ambulance3 A látogatással egy időben pedig kötelezettséget vállalnak pénzügyi támogatásra is, többet között, hogy minél több felszerelt mentőautót tudjanak vásárolni és a hagyományos zsidó közösség nevében odaajándékozni a Gázában élő embereknek. A projekt elindításához és megvalósításához pedig mentőautónként 40 ezer dollárra van szükségük. A támogatók jelentkezését április 22-ig várják. Ha elég felajánlást tudnak majd összegyűjteni, akkor sikeres lehet a kitűzött cél megvalósítása. De emellett bármilyen összegű adományt is szívesen elfogadnak majd, mert minden segítség nagy érték a Gázában élőknek.

(nkusa.com)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com