Kanada részlegesen feloldotta a vízumkényszert a román állampolgárokkal szemben

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Repülővel vízum nélkül utazhatnak hétfőtől Kanadába azok a román állampolgárok, akik az utóbbi tíz évben rendelkeztek már kanadai vízummal, vagy akiknek van az Egyesült Államokra érvényes vízumuk (non-immigrant visa) - közölte hétfőn a bukaresti külügyminisztérium.A szárazföldön, vagy tengeri úton Kanadába érkezőknek továbbra is szükségük van vízumra, legalábbis decemberig, amikor Kanada várhatóan teljesen eltörli a vízumkötelezettséget a román állampolgárokkal szemben.

A többi vízummentes külföldihez hasonlóan május elsejétől a repülővel Kanadába érkező román állampolgároknak is előzetesen elektronikus beutazási engedélyt (eTA) kell beszerezniük, kivéve, ha érvényes vízummal rendelkeznek. Az online néhány perc alatt beszerezhető, hét kanadai dollárba kerülő eTA hétfő délutántól kezdődően igényelhető a Kanadába repülő román állampolgárok számára. A mostani részleges vízummentesség csak fél évnél nem hosszabb, turisztikai, üzleti, vagy rokonlátogatási tartózkodásra érvényes: a munkavállalási vagy tanulmányi célú beutazás továbbra is engedélyhez kötött.


Romániának hosszas halogatás után tavaly ősszel sikerült megállapodnia Kanadával a vízumkötelezettség lépcsőzetes eltörléséről. Bukarest akkor Ottawa értésére adta, hogy nem tudja támogatni az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) megkötését, ha Kanada továbbra is fenntartja a román állampolgárok hátrányos megkülönböztetését a térség többi uniós tagállamának állampolgáraihoz képest.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com