Félmillió karácsonyi izzóval született új világrekord

Egy ausztráliai család hódította el a „legtöbb karácsonyi izzó egy családi házon” Guinness Rekordot az idén. A címhez több mint félmillió izzóra volt szükség.

Miközben küszködünk a karácsonyfa izzók beállításával, emlékezzünk meg a Richard családról, akik idén 502.165 karácsonyi izzót szereltek fel családi otthonunkra, úgy hogy a vezetékek hossza megközelítette az 50 kilométert.
A Richards család sokáig csúcstartó volt 331 000daraból álló karácsonyi lámpafüzérükkel, ám 2011-ben egy New Yorki család elhódította a címet, amikor is 346 ezer darabos izzószámmal megszerezték a Guiness Rekord címet – írja az alkonylampa.hu.

Karácsonyi világítás

Felvették a kesztyűt a kihívókkal

A Richard család azonban nem hagyta magát és felvette a kesztyűt, és egy év alatt visszahódította a címet.
„Úgy gondoltam a félmillió egy szép kerek szám, úgyhogy felvettem a kesztyűt és beleadtam apait-anyait” – nyilatkozta az egyébként jogász végzettségű családfő. A család egyébként villámgyorsan végzett a világítás felszerelésével. A családfő október elején vett ki egy hét szabadságot, majd munka után és hétvégenként dolgozott az izzók felszerelésével, és kevesebb, mint két hónap alatt végzett velük.

Világszenzáció lett a karácsonyi világítás

A karácsony izzók százezrei világszenzáció lett, olyan nagy hírportálok is beszámoltak róla, mint a CNN, és a kivilágított családi házhoz hetvenezer turista is ellátogatott. A látványosságért a család nem kért pénzt, de az érdeklődőket arra buzdítják, hogy a belépő árát, fordítsák jótékony célokra.

Richard számításai szerint a lámpák és a világítás üzemeltetésének költsége egy hónap alatt félmillió forintos kiadást jelentene, de szerencséjére a hírverésnek köszönhetően a helyi áramszolgáltató bejelentette, hogy átvállalják az energiaköltségeket. Arról nem szólnak a híradások, hogy az izzók megvásárlása milyen költséget jelentettek a családnak, de a hazai lámpaárak alapján aligha úszhatták meg tízmillió forint alatt.

És hogy mi a helyzet a szomszédokkal? Nos, a többség jól tűri a nagy felhajtást, de van néhány szomszéd, aki az új rekord óta nem áll szóba Richardsékkal.

Hozzászólások

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

A bajor főváros rendőrsége kiadta a december 19-ei belvárosi ékszerrablás videójából kikockázott fotókat, elsősorban a maszkot nem viselő, 45 év körüli férfiét, a megtalálásához ugyanis a lakosság segítségét kérik.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

http://ujhazak.com