Katonai attasé hivatalt nyit Magyarország Zágrábban

Magyarország a közte és Horvátország közötti védelmi együttműködés fokozása érdekében katonai attasé hivatalt nyit Zágrábban - jelentette be a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten. Simicskó István hozzátette: Horvátország katonai attaséját is várják Budapestre. Péntek délután a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel azt közölte: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is fogadta Josip Buljevic horvát védelmi minisztert.honvédelmi minisztériumA külügyi tárca közleménye szerint Szijjártó Péter és a horvát védelmi miniszter megállapodott, hogy a védelmi, képzési és oktatási együttműködést tovább erősítik és folytatják a feladatmegosztást a NATO "okos védelem" keretében.

Továbbá egyetértettek abban, hogy a nyugat-balkáni régió stabilitása szempontjából nélkülözhetetlen a NATO bővítés folytatása - közölte a KKM.

Pénteken délelőtt a két ország honvédelmi minisztere, Simicskó István és Josip Buljevic a kétoldalú együttműködés megerősítéséről egyeztetett. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón Simicskó István elmondta: közös képzésekről, továbbképzésekről és gyakorlatokról volt szó, például a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán a vezérkari tanfolyamra is várják a horvát tiszteket. A NATO integrált légtérvédelmi rendszerében való részvételben is erősítenék a két ország közötti együttműködést.

A védelmi miniszterek a katonai kérdések mellett a két nép közötti történelmi, kulturális kérdésekről is tárgyaltak. Simicskó István közölte: horvát kollégája nyitottságát fejezte ki aziránt is, hogy az első világháborús centenárium jegyében az elesett hősök előtti tisztelet kifejezésére a zágrábi Mirogoj temetőben emléktáblát állítsanak a közeljövőben.

A miniszterek áttekintették napjaink biztonsági kihívásait, köztük kiemelten a migrációs kérdést. Egyetértettek abban, hogy ezt a helyzetet kizárólag humanitárius kérdésként kezelni "naivitás", annak kulturális, civilizációs és biztonsági kockázatai is vannak - közölte Simicskó István.

Ebben az ügyben mindkét ország, mindkét nép számára szükségszerű az együttműködés, s ebben a két ország védelmi minisztereiként mindketten elkötelezettek - tette hozzá, megjegyezve: abban is egyetértettek, hogy stratégiai jelentőségű a görög-macedón határ védelme, ezért annak megerősítésében mindkét ország szerepet vállal.

Kérdésre válaszolva Simicskó István azt is elmondta, a magyar-horvát határszakaszon jelenleg nyugodt a helyzet, a legnagyobb migrációs nyomás továbbra is a magyar-szerb szakaszon van. Josip Buljevic közölte, mindent megtesznek annak érdekében, hogy megszűnjenek azok az okok, amelyek indokolták a két ország között kerítés megépítését.

Kérdésre válaszolva beszámolt a horvát haderő fejlesztési terveiről is. Példaként kiemelte, hogy olyan amerikai helikopterek beszerzését tervezik, amelyek többek között felderítésben jelentenek nagy segítséget, valamint határaik ellenőrzésében, védelmében is.

A horvát miniszter Simicskó Istvánnal folytatott megbeszéléséről úgy nyilatkozott: a két országot, Európát és a NATO-t érintő biztonsági, katonai kérdésekben nagy egyetértésben tárgyaltak. Josip Buljevic kiemelte: Horvátország számára stratégia fontosságú, hogy nemcsak katonai téren, hanem valamennyi területen erősítsék a kapcsolatot Magyarországgal. Példaként említette továbbá a kulturális együttműködés fontosságát, amelynek jelenleg is aktualitást ad a szigetvári csata közelgő évfordulója.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com