Kegyetlen Amerikát, katasztrófát emlegetnek szlovák baloldali és liberális lapok

Starovic Tibor, az MTi tudósítója jelenti: Kegyetlen, haragos, bezárkózó Amerikát vizionálnak, és katasztrófák lehetőségét sejtetik Donald Trump hivatalba lépésével kapcsolatban a Szlovákia médiapiacán domináns baloldali és liberális lapok. Peter Javurek, a baloldali Pravda kommentátora szerint Trump beiktatásával új korszak kezdődött, de "csak rajtunk áll, hogy az egy sajnálatos epizód marad-e, vagy tartós szellemi sötétséget hoz". Az ész alkonya című írásában a szerző megjegyzi: a következő időszakban sok minden végződhet katasztrófával, ilyen Trump és Putyin "románca", amely konfrontációba torkollhat, és a Kínával szembeni gazdasági háború is, amely a globális gazdasági együttműködés szétesését hozhatja magával.

Kivárásra int Tetteik alapján ismeritek meg őket című másik írásában a lap, amely szerint "ha Trumpot eddigi kijelentései alapján ítélnénk meg, akkor frusztrációnk végtelen lenne". Ehelyett inkább ki kell várni, hogy milyenek lesznek az új elnök tettei. "Mivel Trumppal szemben nincsenek elvárásaink, csak félelmeink, így nem csalódhatunk, legfeljebb meglepetés érhet bennünket" - írta a pozsonyi lap kommentátora, Marián Repa. Hozzátette: Richard Nixon néhai amerikai elnök annyira ellenszenves volt, hogy kevesen versenyezhetnek vele, mégis ő volt az, aki befejezte a vietnami háborút.

A liberális pozsonyi Sme kommentárírója, Tom Nicholson szerint az új elnök beszédét nem mindenkihez intézte, nem ölelésre tárta a karját, hanem az öklét mutatta, és rámutatott az ellenséges osztályra is, amelyet le fog győzni. "Legyetek üdvözölve Trump Amerikájában, amely kegyetlen, haragos, büntető és befelé forduló" - írta írása zárszavában a Sme.

Trump beiktatási beszédében pontosan azt mondta, amit választói hallani akartak, és egyidejűleg megerősítette azokat a félelmeket, amelyek akkor szoktak testet ölteni, amikor narcisztikus politikusok jobb holnapot ígérnek - írta America first című kommentárjában a Sme főszerkesztője, Beata Balogová. "Csak azt jelentette be, hogy Amerikát az Isten fogja megvédeni, és hogy az üres szavak ideje véget ért. Utóbbi tekintetében magának kivételt adott" - jegyezte meg helyenként gunyoros hangú cikkében.     

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com