Kelemen Hunor: a választáson erős hangja lesz a magyar közösségnek

A romániai választáson erős hangja lesz a magyar közösségnek – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, államfőjelöltje hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Húsz év után rendeznek egy időben Romániában parlamenti és államfőválasztást. Az elnökválasztás pedig meg fogja határozni a parlamenti választást, mert az alkotmányos jogkörökön túl ilyen a megválasztott elnök politikai súlya – közölte a politikus.

Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ az ország minden választókerületében állított jelölteket. A parlamenti választáson minimális az átszavazás a magyar és a román nemzetiségű választók között.

Az elnökválasztáson azonban előfordul, hogy a választók az alapján voksolnak, hogy kit látnának szívesen a második fordulóban – tette hozzá.

Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, aki magyar emberként a liberálisok jelöltjét juttatná a második fordulóba, az arra szavaz, hogy a tíz éve az elnöki posztot betöltő Klaus Johannis politikája folytatódjon. Aki pedig a progresszívok jelöltjére voksol, az az újramegyésítés tervét támogatja, amelyet az Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) küldött be a parlamentbe.

Kelemen Hunor kiemelte, a kampány során sikerült megszólítania a magyarságot, a párt üzenetei a teljes társadalom számára megoldást kínálnak a legégetőbb problémákra, amelyek közül a népesedés kérdését nevezte a legfontosabbnak a politikus. Az elnökjelölt azt mondta, a választás első fordulójában a román nemzetiségűek voksaira is számít. Egy román választót idézett, aki úgy fogalmazott, az első fordulóban megengedheti magának a szabadságot, hogy a jó jelöltre, valaki mellett szavazzon, a másodikban úgyis valaki ellen kell voksolnia.

A politikus úgy látja, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője, George Simion nem tudja megnyerni az elnökválasztást. Ha bekerül a második fordulóba, az annyit jelent, hogy felhúzza pártját a parlamenti választásokon. A magyarság anyanyelv- és szimbólumhasználati jogát még az igazságszolgáltatás eszközeivel is támadó pártnak a jelenleginél sokkal erősebb frakciója lesz a parlamentben, 25 százalék körüli eredményt elérve a fő ellenzéki erővé válhat - közölte.

Kelemen Hunor hangsúlyozta, december 1-jén a román szélsőségesek ellen sok magyar szavazattal kell felvenni a harcot. Felidézte, a tavaszi voksoláson nagyon jó mozgósítással sikerült a magyarságnak arányain felül biztosítania önkormányzati pozícióit, az európai parlamenti választáson is 6,5 százalékot kapott. Ha mindenki megérti a választás tétjét, akkor a magyarság parlamenti jelenléte nincs veszélyben – jelentette ki a pártelnök.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a népességfogyásra megoldást kell találni, mert ma még az 1,15 milliós romániai magyarság egy országnyi közösséget jelent, ami összevethető a balti országok népességével. Meg kell találni azokat a közpolitikai programokat, amelyek lehetővé teszik az életfeltételek javítását, a gazdaság erősödését, támogatni kell a családokat és a gyermekvállalást. Meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy visszatérjenek a szülőföldjükre azok, akik elmentek – mondta Kelemen Hunor.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com