Kelemen Hunor gratulált a VMSZ-nek választási eredményéhez

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hétfőn egy közösségi oldalon tett bejegyzésben gratulált a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) a szerbiai választásokon elért "kimagasló eredményeihez".A romániai magyar politikus szerint vasárnap győztek és történelmet írtak a vajdasági magyarok. Úgy vélte, hogy sikerük reményt ad, és követendő példaként szolgál a Kárpát-medencében élő minden magyar közösségnek. "Szívből gratulálok a kimagasló eredményeikhez! Az a tény, hogy a parlamenti, a vajdasági tartományi és az önkormányzati választáson a korábbinál nagyobb támogatottságot sikerült elérnie a VMSZ-nek, erős képviseletet biztosít, és eredményes esztendőket vetít előre" - írta Kelemen Hunor  Facebook-bejegyzésében.     


Pásztor István, a VMSZ elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján Szabadkán elmondta, hogy történelmi eredményt ért el a VMSZ: a parlamenti, a vajdasági tartományi és az önkormányzati választáson is a korábbinál nagyobb támogatottságot szerzett. A politikus úgy vélekedett, hogy a VMSZ a vasárnapi választás egyik győztese, hiszen a rendelkezésre álló adatok szerint annyi képviselője lesz a pártnak a köztársasági parlamentben, amennyi az utóbbi 27 évben nem volt.     


Az előzetes eredmények szerint a legnagyobb délvidéki magyar pártnak az eddigi négy helyett kilenc képviselője lesz a belgrádi törvényhozásban, a vajdasági tartományi parlamentbe pedig az eddigi hat képviselő helyett tizenöt képviselőt küldhetnek, így ott a VMSZ lesz a második politikai erő a Szerb Haladó Párt után. A rendelkezésre álló adatok szerint a VMSZ a szavazatok 13,6 százalékát szerezte meg a Vajdaságban, ami megközelíti a magyarok részarányát Szerbia északi tartományában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com