Kelemen Hunor határozott hatósági fellépést sürget a román nacionalista szervezetek úzvölgyi megemlékezése ügyében

Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Határozott hatósági fellépést sürget Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a román nacionalista szervezetek vasárnapi úzvölgyi megemlékezésének ügyében a magyar párt honlapján közzétett, a Krónika által idézett nyilatkozatában.Az RMDSZ elnöke arra reagált, hogy a Nemzet Útja (Calea Neamului) és az Ortodox Testvériség (Fratia Ortodoxa) román nacionalista szervezetek mintegy 200 tagja, szimpatizánsa tartott megemlékezést vasárnap, október 22-én az úzvölgyi katonatemetőben a román hadsereg napján. A Székelyhon.ro beszámolója szerint a résztvevők egy nyíltan magyarellenes, "Magyarok, menjetek vissza Mongóliába, ahonnan jöttetek" feliratú molinót is kifeszítettek.
   

Kelemen Hunor erre reagálva kifejtette: a román hatóságoknak, állami intézményeknek határozottan fel kell lépniük a szélsőséges szervezetekkel szemben.

Rámutatott, hogy "az úzvölgyi temetőgyalázás és magyarellenes gyűlöletbeszéd" elkövetői, "a szabadság ellenségei közöttünk járnak". "Őket a gyűlölet, a magyarellenesség, a más kultúrák, más nyelvek iránti gyűlölet mozgatja" - jelentette ki az RMDSZ elnöke.
   

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy miközben a magyar közösséget visszaküldik Ázsiába, Mongóliába, a román politikában meghatározó szerepet játszó vezetők nem ítélik el a történteket. "Elfogadhatatlan a temetőgyalázás, elfogadhatatlan a történelemhamisítás, már rég tiltakozni kellett volna a kormányzó pártoknak, az ellenzéki pártoknak" - mondta. És szerinte az is rég ismert kellene, hogy legyen, hogy a hatóságok milyen büntetéssel sújtották az elkövetőket.
    

Az RMDSZ-elnök a hatósági számonkérés elmaradása kapcsán kifejtette: "Két konklúzióm lehet ezzel kapcsolatosan: vagy az, hogy az az állami intézmények gyengék, vagy cinkosok ebben a történetben. Mindkettő súlyos következményekkel jár". Hozzátette, "még nem késő", a román politikának, állami intézményeknek reagálniuk kell a történtekre, mert a gyűlöletbeszédet, szélsőségességet nem lehet eltűrni.
    

Kelemen Hunor szerint az úzvölgyi megemlékezést szervező nacionalista szervezetek "egy közösségnek a szabadságát kérdőjelezik meg a saját történelméhez, a saját nyelvéhez, a saját kultúrájához, a saját hőseihez". Figyelmeztetett, hogy ezt csak rosszabb követheti, mivel a verbális agressziót gyakran fizikai agresszió követi.
    

Aláhúzta: ezért a román állami intézmények "nem mutathatnak gyengeséget". "Ha gyengeséget mutatnak, akkor ez begyűrűzik a társadalomba, és még hangosabb lesz" - mondta Kelemen Hunor. Mihai Tarnoveanu és követői arra hivatkozva szervezték a vasárnapi megemlékezést, hogy szerintük "a magyar politikai szervezetek óriási nyomást gyakorolnak" a hatóságokra az általuk felállított újabb keresztek eltávolítása érdekében. A megemlékezést megelőzően múlt héten viasszal és favédőszerrel kenték be a július 8-án önkényesen felállított 151 fakeresztet, melyeket a bírósági végzés nyomán június végén eltávolított 50 betonkereszt helyére emeltek.
    

A keresztekre Román hős (Erou roman) feliratú, a román zászló színeivel díszített táblácskákat szereltek, a nagyobb keresztre "A román hadsereg hőseinek emlékére" felirat került, alsó részére román zászlót tekertek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com