Kelemen Hunor: ma minden szabadságszerető ember Ukrajna polgárai oldalán áll

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kelemen Hunor szerint az egykori márciusi ifjakhoz hasonlóan ma Ukrajna polgárai vívnak szabadságharcot és minden szabadságszerető ember mellettük áll.A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az ukrán-román határon fekvő Máramarossziget református templomkertjében Asztalos Sándor és Móricz Samu honvédtisztek emlékművénél mondott beszédet a nemzeti ünnepen.
    

Kijelentette: egyetlen nép sem jogosult arra, hogy egy másik népet megfosszon a szabadságától, és egyetlen állam sem kapott arra felhatalmazást, hogy egy másik állam létére törjön, területeit elfoglalja és polgári lakosságát legyilkolja vagy elűzze otthonról. "Ma Ukrajna polgárai szabadságharcot vívnak! Ahogy szabadságharcot vívtak ezelőtt 174 esztendővel a márciusi ifjak. Minden szabadságszerető ember ma mellettük áll.

A szabadság oldalán áll. Szemben áll az agresszorral, szemben az orosz invázióval. Mi magunk is így teszünk. Ma ez az egyetlen helyes magatartás" - jelentette ki a politikus, aki a román kormány miniszterelnök-helyettesi tisztségét is betölti.
    

Hozzátette: keletről soha nem jött sem biztonság, sem jólét, sem szabadság. "Mi, kelet-európaiak az oroszoktól soha nem kaptunk szabadságot. Mi, magyarok az oroszoktól sem 1848-ban, sem 1956-ban, sem később nem kaptunk szabadságot" - jelentette ki. Az elmúlt több mint 100 év történelmének tanulságaként említette, hogy egy nemzeti kisebbség minden háborúból csakis vesztesként kerül ki, és a háborúknak amúgy sincsenek nyertesei.
    

Kelemen Hunor azzal próbálta érzékeltetni a mai orosz háborús propaganda közösségi portálokon is terjedő hamis retorikáját, hogy Petőfi "esetét" fogalmazta meg az orosz propaganda szóhasználatával. "A rendháborító, terrorista cselekedetre vetemedett Petőfi Sándort a fehéregyházi mezőn ártalmatlanította az orosz cári felszabadító sereg egyik hős katonája" - jelentette ki, majd rögtön feltette a kérdést: hogy hangzik ez.
    

A politikus szerint ma Ukrajna szabadságharcosai védik a tőlük nyugatra élő nemzeteket, ezért ki kell állni az ukránokért, a kárpátaljai magyarokért, a románokért, a háborútól szenvedő minden egyes polgárért. Kijelentette: az erdélyi magyar közösségnek fel kell készülnie a menekültek fogadására, és ügyelnie kell arra, hogy ne váljon sem háborús pszichózis, sem háborús propaganda áldozatává.
    

Azt is hangoztatta, hogy a globális Nyugatnak ma egységesnek kell maradnia. Csak így vethet véget "Putyin elnök háborús ámokfutásának", és az értelmetlen vérontásnak. Megjegyezte: ráér utána megbeszélni mindazokat a dolgokat, amelyekben véleménykülönbség mutatkozik. Kelemen Hunor láthatónak, tapasztalhatónak nevezte, hogy az emberek szabadságvágya megtörhetetlen. A történelem tanulságának azt tekinti, hogy az elnyomó sohasem győzhet, az elnyomó mindig veszíteni fog.
    

A máramarosszigeti ünnepségen részt vett Vasile Moldovan, a város polgármestere és Brendus Réka, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője. Brendus Réka beszédében úgy fogalmazott: a ma elhelyezett koszorúk magukban hordozzák a szabadságharc hősei iránt érzett tiszteletet, de a mai szabadságvágyat is jelképezik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com