Késik a szerb alkotmány módosítása

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Az európai uniós csatlakozási tárgyalások részeként 2017 végéig meg kellett volna születnie az új szerb alkotmánynak, ám erre már nem kerül sor az idén - hangzott el kedden egy belgrádi konferencián, amelynek az alkotmánymódosítás és az EU-csatlakozás kapcsolata állt a középpontjában.Tanja Miscevic, a csatlakozási tárgyalásokat folytató szerb küldöttség vezetője rámutatott, a 2006-ban elfogadott szerb alaptörvénynek mindazon pontjai változtatásra szorulnak, amelyek már a megszületésekor is problémásak voltak. Ilyen téma az igazságügyi rendszer, az emberi jogok kérdése, de az is, hogy a szerb alkotmány preambulumában Koszovó Szerbia elidegeníthetetlen részeként szerepel, holott Pristina 2008-ban kikiáltotta függetlenségét. Belgrád azóta sem hajlandó elismerni Koszovó függetlenségét, továbbra is saját déli, albánok lakta tartományának tekinti a területet.

    
Aleksandar Vucic államfő néhány hónapja kezdeményezett nemzeti konzultációt Koszovó helyzetéről, és a várakozások szerint a konzultáció eredménye hatással lesz arra, hogyan változik meg az alkotmány szövege. A szerb politikai vezetés két évvel ezelőtt tett ígéretet arra, hogy megváltoztatja az alkotmányt, ám ez idén már biztosan nem történik meg.


A keddi konferencián elhangzott, hogy a teljes módosításra most nem lenne lehetőség, így várhatóan két részletben változik meg az alaptörvény: először az igazságügyi rendszerre, a bírák és ügyészek kinevezésére vonatkozó részt cserélik le, később pedig a politikai rendszerre vonatkozó részt. Ez utóbbiban kaphat helyet annak rögzítése, hogy a köztársasági elnököt az állampolgárok vagy a parlamenti képviselők válasszák-e meg ezentúl, ahogyan annak is, hogy a parlamenti képviselők számát 250-ről 150-re csökkentsék.
    

Tanja Miscevic kijelentette: a módosítás üteme nem is annyira fontos, sokkal lényegesebb, hogy mi kerül bele az új alaptörvénybe, ezért nem kell semmit elkapkodni. A jelenleg hatályos alaptörvény 2006-os elfogadásakor éppen azért érte súlyos bírálat az ország vezetését, mert sietve, sok hiányosság felett szemet hunyva fogadta el az alkotmányt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com