Késő bánat: Zuhanás közben meggondolta magát

Válása miatt akart öngyilkos lenni egy török férfi, aki hiába jött rá zuhanás közben, hogy az élet szép. hidak018Akár az öngyilkosok hídjának is lehetne nevezni az isztambuli Mehmet-hídat, ugyanis a negyven éve épült Boszporusz-hidat eddig ötszázkét ember választotta öngyilkosságának helyszínéül, akik közül csupán huszonhárman élték túl a zuhanást.


A válása miatt elkeseredett Fatih Sultan lehet, hogy emiatt az arány miatt választotta a Boszporusz ezen hídját. A 37 éves teherautó sofőr leállította az autóját a hídon, majd alsónadrágra vetkőzve átmászott a korláton, hogy véget vessen az életének.

A helyszínre kiérkezett a rendőrség is, akik lezárták a hidat, és két órán keresztül próbálták lebeszélni a férfit a tervéről, miközben hatalmas dugó alakult ki a két kontinenst összekötő hídon.

A hatóságnak sajnos nem sikerült Fatih Sultan lelkére beszélni. A férfi elrugaszkodott, és megkezdte 65 méteres zuhanását a mélybe.
A becsapódástól nem halt meg, úgyhogy a mentősöknek még el tudta mondani, hogy meggondolta magát, mert rájött, hogy „az élet igenis szép”.

Fatih Sultan hiába döbbent rá, hogy nem éri meg megölnie magát, ugyanis a kórházba szállítás közben belehalt a sérüléseibe.

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com