Kész folytatni az együttműködést az új német kormányzattal Kína

Kész folytatni az együttműködést a leendő új német kormányzattal Kína, abban a reményben, hogy ezzel aktívan hozzájárulhat a Kína és az Európai Unió közötti kereskedelem és együttműködés fejlődéséhez - közölte a kínai külügyminisztérium hétfőn.Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő a német szövetségi parlamenti választások előzetes eredményeire reagálva elmondta: Kína kész a kétoldalú kapcsolatok és a nyílt szellemiségű párbeszéd folytatására az új kormányzattal a kölcsönösen gyümölcsöző együttműködés jegyében.
    

A szóvivő szerint a tények azt támasztották alá, hogy amennyiben Kína és Németország kitart a kölcsönös bizalmon és egyenlőségen alapuló kétoldalú kapcsolatok elmélyítése mellett, úgy a fejlődés új szintjeire léphetnek, aktívan hozzájárulva a Kína és az EU közötti kereskedelemhez és együttműködéshez. Angela Merkel leköszönő német kancellár vezető szerepet játszott a Kína és az Európai Unió által hosszú tárgyalások után tavaly december végén jóváhagyott beruházási megállapodás tető alá hozásában. Németország számára különösen fontos a kínai piac, ahol számos német gyártó tevékenykedik, elsősorban az autóiparban.


A megállapodás ratifikálása könnyíthetné a külföldi vállalatok hozzáférését a kínai piachoz, egyebek mellett például annak a szabálynak az eltörlésével, hogy a külföldi vállalatok csak helyi partnereken keresztül működhetnek Kínában. A megállapodás jövője azonban bizonytalanná vált azóta, hogy az EU és Kína emberi jogi kérdések kapcsán kölcsönösen szankciókat vezetett be egymással szemben.
    

Hétfői sajtótájékoztatóján ugyanakkor Hua Csun-jing bejelentette: Vang Ji kínai külügyminiszter kedden videokapcsolaton keresztül egyeztet majd Josep Borrell európai uniós kül-és biztonságpolitikai főképviselővel a Kína és az EU közötti kapcsolatokról, valamint regionális kérdésekről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com