Készültségben a török légierő, pilótáik engedély nélkül lőhetnek a határsértő vadászgépekre

Narancssárga riasztás lépett életbe a török légierő több támaszpontján, a készültség értelmében a pilóták engedély nélkül lőhetnek a határsértő vadászgépekre - számol be a döntésről a vasárnapi török sajtó.

A vezérkar azt követően adta ki a parancsot, hogy a török külügyminisztérium szombati közleménye szerint egy Szu-34-es orosz harci gép többszöri figyelmeztetés ellenére pénteken megsértette Törökország légterét a szíriai határnál.

000

Az újságok egyöntetűen kiemelik Recep Tayyip Erdogan török elnök szombati kijelentését, amely szerint a határsértés a térségbeli válság fokozására irányuló lépés Oroszország részéről. "Ha Oroszország továbbra is megsérti Törökország szuverén jogait, akkor szembe kell majd néznie ennek következményeivel" - idézik a lapok az államfő szavait. Hangsúlyozzák továbbá, hogy az amerikai védelmi minisztérium kiállt a NATO-tag Törökország oldalán, a Pentagon szerint is megsértette egy orosz gép a török légteret pénteken.

Az Aksam című török napilap szerint Putyin orosz elnök a "tűzzel játszik". Az újság címlapján szereplő szófordulat Erdogan tavaly novemberi kijelentését idézi vissza, miután a török légierő többszöri figyelmeztetést követően lelőtt egy orosz Szu-24-es vadászbombázót a szíriai határ közelében. Az Aksam tudni véli, hogy a török védelmi minisztérium nagy számban rendelt F-16-osokat a délkelet-törökországi Diyarbakir tartományban fekvő 8-as számú fő légi támaszpontra.

A Vatan című ellenzéki napilap arról ír, hogy a riasztás az Amasya, az Ankara, a Balikesir és a Malatya tartományokban található légibázisokon is érvényben van, amelynek értelmében a védelmi erőknek "minden pillanatban mindenre készen kell állnia". Az újság feltételezése szerint az orosz vadászbombázó vagy azután sértette meg a török légteret, hogy Szíriában Azaz város környékén felderítő repülést tett vagy miután Aleppótól északra csapást mért a Bassár el-Aszad szír elnök mérsékelt ellenzékének tekinthető csoportokra.

A török külügyminisztérium még péntek este bekérette Oroszország ankarai nagykövetét, hogy kifejezze "erélyes tiltakozását". Moszkvában szombaton cáfolták, hogy légtérsértés történt volna. Az orosz védelmi minisztérium szóvivője továbbá "minden alapot nélkülöző propagandának" minősítette az ankarai külügyminisztérium közleményét.

Törökország tavaly november 24-én lelőtt egy Szu-24-es orosz vadászbombázót, amely a török álláspont szerint 17 másodpercen át megsértette az ország légterét a török-szíriai határnál. Oroszország szerint a gép egy pillanatra sem hatolt be a török légtérbe. Az incidens rendkívül kiélezte a feszültséget Ankara és Moszkva között és visszavetette a két ország gazdasági kapcsolatait.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com