Két beteget partra szállítottak a Sea-Watch 3 hajóról, amely továbbra sem köthet ki

Sárközy Júlia az MTI tudósítója jelenti: Tovább folytatódik az erőpróba az olasz partokon kikötni akaró Sea-Watch 3 civilhajó német kapitánya és az olasz belügyminiszter Matteo Salvini között pénteken, aki "kalózhajónak" tartja a még 40 migránst szállító vizi járművet.A szicíliai Agrigento ügyészsége közölte, hogy vizsgálatot indított a Sea-Watch 3 kapitánya ellen az illegális bevándorlás elősegítése, valamint katonai hajó felszólításával szembeni engedetlenség címén. A kapitány ugyanis az olasz pénzügyőrség hadihajójának többszörös utasítása ellenére is megszegte az olasz tengerekre való beúszás tilalmát.

    
A hajó lefoglalását az olasz hatóságok egyelőre nem rendelték el. Giorgia Linardi a Sea-Watch szervezet szóvivője közölte, hogy a hajóval ki akarnak kötni az olasz partokon, de ezt az olasz hatóságokkal együttműködve kívánják megtenni A dél-olaszországi Lampedusa szigetétől már kevesebb mint egy mérföldre várakozó hajóról az éjszaka folyamán egy fiatalembert és 11 éves testvérét szállítottak partra az olasz hatóságok.


    

A jelenlegi adatok szerint a Sea-Watch 3 fedélzetén 40 személy maradt, köztük  kiskorúak is. Ez a 16. nap, hogy a Sea-Watch nyílt tengeren tartózkodik. Szerda óta Lampedusa vizein: a hajó kapitánya csütörtökön kétszer is kísérletet tett a kikötésre az olasz szigeten, de ezt az olasz pénzügyőrség nem engedélyezte. A Sea-Watch 3 és a part között a pénzügyőrség két hajója állomásozik. A pénzügyőrségtől nyilvánosságra hozott hangfelvételek szerint a Sea-Watch 3 kapitánya többször jelezte rádión, hogy ki akar kötni Lampedusán, és ezt meg is teszi. Azzal vádolta Olaszországot, hogy miközben ő életeket mentett, Róma nem adott biztonságos kikötőt az embereknek.
       

A Sea-Watch 3 fedélzetére több olasz baloldali politikus feljutott, és a migránsokkal maradt. Az olasz sajtó a két kapitány küzdelméről írt: a küzdelem a 31 éves, német állampolgár Carola Rackete, a civilhajó kapitánya és az európai szuverenista erők által kapitánynak nevezett Matteo Salvini olasz belügyminiszter között zajlik. 
    

A La Repubblica baloldali olasz napilap egyenesen az "Előre kapitány!" címmel jelent meg a Sea-Watch 3 kapitányának buzdítására. Az újság információi szerint az utóbbi napokban több mint 200 ezer euró támogatást kapott magánszemélyektől a Sea Watch szervezet. Matteo Salvini továbbra sem engedélyezi a hajó kikötését az olaszországi partokon. Nem leszünk Európa kikötője - hangsúlyozta az olasz belügyminiszter. Sajtóinformációk szerint, ha az illetékes olasz ügyészség nem rendeli el a hajó lefoglalását, ezt a belügyminiszter is megtehetné.
   

Matteo Salvini korábban hangoztatta, hogy azzal a feltétellel köthet ki a civilhajó, ha a migránsokat Olaszország nem is azonosítja, hanem azonnal továbbszállítja más EU-tagállamok felé. Ezt a migrációért is felelős biztos Dimitrisz Avramopulosz elfogadhatatlannak tartotta. A római kormány Hollandia fellépését szorgalmazta, mivel a német szervezet Sea-Watch hajója holland felségjelzésű. Amszterdam eddig nemet mondott a migránsok befogadására. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök az oszakai G20-as csúcstalálkozón olasz újságíróknak azt mondta, három-négy európai országgal egyeztet a migránsok szétosztásáról. A római külügyminisztérium közlése szerint eddig Franciaország, Németország, Luxemburg és Portugália kész befogadni a migránsokat.
    

Az Il Giornale jobbközép olasz napilap információi szerint a Sea-Eye és az Open Arms civilszervezetek hajói is elindultak Líbia irányába, hogy újabb migránscsoportokat szállítsanak az olaszországi partok felé. A Sea-Watch 3 június 12-én vette fedélzetére a Líbiához tartozó kutatási és mentési tengeri övezetben a migránscsoportot. A hajó azonnal elindult Olaszország irányába, de nem kapott engedélyt arra, hogy beússzon az olasz vizekre. Az olasz hatóságok tíz embert már korábban partra engedtek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com