Kétértelmű véleményezést fogalmazott meg a bukaresti kormány

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A bukaresti kormány támogatja a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, de arra figyelmezteti a parlamentet, hogy alkotmánysértő lehet, ha iskolaalapítóként lép fel.A Tudose-kabinet december végén elfogadott véleményét hétfőn ismertette az Adevarul című hírportál. A kormány két hajóban evez című cikk szerint a kabinet pozitívan véleményezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által beterjesztett törvénytervezetet, ugyanakkor "elismerte", hogy az eljárás alkotmányossága vitatható.

    
A kormány megállapította, hogy a tervezet szerint a parlament "kivételes módon" akar törvénnyel létrehozni egy középiskolát, ám megítélése szerint erre nincs szükség, az oktatási intézmény a szokott módon, miniszteri rendelettel is megalapítható lenne. A kabinet szerint ugyanakkor a parlament beavatkozását olyan ügybe, amely a végrehajtó hatalom hatáskörébe tartozik, alkotmánysértésként is lehet értelmezni.
    

A dokumentum - az ellenérvek felsorolása után - mégis azt a következtetést fogalmazza meg, hogy a kormány támogatja a törvénytervezet elfogadását a "véleményezésben megfogalmazott megjegyzései és javaslatai figyelembevételével". A kormánydokumentum ellentmondásosságának magyarázataképpen az Adevarul felidézte, hogy a törvénytervezet képviselőházi vitáját "vérre menő alkudozás" előzte meg a szociálliberális kormánytöbbség és az RDMSZ között. Az ellenzéki lap szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) vállalta, hogy támogatja a magyar érdekképviselet oktatási tervezeteit, "cserében" pedig az RMDSZ megszavazta az igazságszolgáltatás átszervezését.
    

A bukaresti képviselőház tavaly december 21-én megszavazta a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, a végső döntést azonban a kétkamarás román parlament szenátusa hivatott meghozni. A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején függesztette fel a magyar tannyelvű katolikus iskola működését egy 2015-ben kezdődött, az iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárásra hivatkozva.


Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette, hogy csak akkor fogja támogatni Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), ha Bukarest megnyugtatóan rendezi a tanintézet jogi státuszát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com