Kevés aláírás jött össze eddig a régiós polgári kezdeményezés támogatására, de az SZNT elnöke bizakodó

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Egyelőre kevés aláírás gyűlt össze a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított, a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés támogatására, de Izsák Balázs SZNT-elnök ennek ellenére bizakodó.Az SZNT-elnök hétfői marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta: az egymillió aláírás összegyűjtésére szánt egy év első négy hónapja telt el, és elektronikus úton egyelőre csak 20 ezer aláírást sikerült gyűjteni. Hozzátette: a papír alapú aláírásokat egyelőre nem összesítették, így ezek száma nem ismert.


    
Izsák Balázs a sajtótájékoztató után a közmédiának elmondta: ennek ellenére bizakodó, hiszen olyan koncepciót sikerült kialakítani, amely meggyőző és erős a nemzeti régiók lakói számára. Azt is a bizakodásra feljogosító tényezőnek tekintette, hogy az SZNT-nek komoly partnereket sikerült maga mellé állítania. Mint felsorolta: Erdélyben mindhárom magyar párt vállalta az aláírásgyűjtést, Magyarországon a Rákóczi Szövetség, a nemzetközi színtéren az Európai Szabad Szövetséget (EFA) és az Európai Nemzetiségek Föderatív Unióját (FUEN) és a Baszk Nemzeti Pártot említette.
    

Az SZNT elnöke hozzátette: Erdélyből 250-300 ezer aláírást szeretnének összegyűjteni. Hozzátette: a Székelyföld autonómiájának napjává nyilvánított október 27-én a hagyományos imavasárnapot és az őrtűzgyújtást is az aláírásgyűjtés szolgálatába szeretnék állítani. A közösségi vezető szerint az EU-nak is érdeke, hogy sikeres legyen ez a polgári kezdeményezés, hiszen Európának sok olyan régiója van, ahol sikeresebbé lehetne tenni az EU-t. Megjegyezte: ilyenek a határon átnyúló régiók, mint például Baszkföld vagy Tirol, és azt is hozzátette, hogy Székelyföldön is megbukott az EU kohéziós politikája.
    

"Az EU abban érdekelt, hogy egyenletesen fejlődjön egész Európa, és hogy minden európai polgár találja meg a boldogulását ott, ahol született. Nem abban érdekelt, hogy a sikertelenebb régiókból az emberek elvándoroljanak, és létrejöjjenek hatalmas nagy agglomerátumok" - magyarázta Iszák Balázs. Egy múlt heti sajtóbeszélgetésen Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az MTI kérdésére elmondta: a szövetség az idő rövidsége miatt nem kapcsolta össze az államelnökjelölt indulásához szükséges aláírások összegyűjtését a nemzeti régiós polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésével. Ez utóbbira külön kampányt szervez jövő év elején. A szövetség 200 ezer erdélyi támogató aláírás összegyűjtését vállalta.
    

A nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy uniós szintű jogszabály szülessen azon régiók kiemelt támogatásáról, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com