Kiadták az igazságszolgáltatásnak Ion Iliescu volt román államfőt az 1989-es forradalom ügyében

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Jóváhagyta Klaus Iohannis román államfő pénteken, hogy a legfőbb ügyészség lefolytassa a bűnvádi eljárást Ion Iliescu volt elnök ellen az 1989-es forradalom ügyében.Iohannis kiadta az igazságszolgáltatásnak Petre Roman volt miniszterelnököt és Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettest is. Romániában a törvényhozók mentelmi jogának felfüggesztése ügyében a parlament, míg a - volt és jelenlegi - kormánytagok esetében az államfő illetékes.

A katonai ügyészek másfél éve fújták le a port az 1989-es aktákról, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek, illetve a halálos áldozatok hozzátartozóinak.

    
Az ügyészség szerint a kommunista diktátor elűzése után hatalomra került új politikai és katonai vezetés hatalmának megőrzése érdekében sok ember halálát, testi és lelki sérülését eredményező fegyveres diverziót szervezett, amely - emberiesség elleni bűntettként - elévülhetetlen. A vádhatóság eddig "ismeretlen tettes" ellen folytatott nyomozást, Iliescut is, akinek meghatározó szerepe volt az 1989-es kommunistaellenes népfelkelést követő hatalomátvételben, tavaly márciusban tanúként hallgatták ki.
    

Amikor távozáskor egy ott várakozó újságíró azt kérdezte: bűnösnek érzi-e magát, Iliescu kérdéssel vágott vissza. "Miért is? A román forradalomért? Lehetne azért egy kis ítélőképessége" - oktatta ki a volt államfő az újságírót. A katonai ügyészség már 2016 decemberében bejelentette, hogy emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítja az 1989-es forradalom idején hatalomra került vezetést. Ezzel hatósági megerősítést nyert az a Romániában széles körben elfogadottá vált feltételezés, miszerint 1989 decemberében a hatalmat Ion Iliescu vezetésével magukhoz ragadó reformkommunisták szerveztek több száz áldozattal járó diverziót Nicolae Ceausescu kommunista diktátor elmenekülése után, hogy egy nem létező ellenséget legyőzve, harci érdemeket szerezve igazolják hatalmukat.
   

A korábbi nem hivatalos statisztikai adatok szerint a Temesvárról induló, Nicolae Ceausescu kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket, és 3138-an sebesültek meg. Túlnyomó többségük a diktátor elűzése után, amikor a lakossággal elhitették, hogy "terrorista" mesterlövészek lövöldöznek az utcákon Ceausescu hatalmának helyreállítása érdekében.
    

A 88 éves Iliescu ellen tavaly júniusban már vádat emeltek a "bányászjárásként" elhíresült, 1990. júniusi erőszakos cselekmények ügyében, de a perben még nem született ítélet. A jelenleg visszavonultan élő politikus 1990 és 1996, illetve 2000 és 2004 között volt Románia államfője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com